2009. június 30., kedd

Kontinenst tévesztett időjárás



Anya ígéri,hogy nem hozza szóba többet az időjárást, de ez már döbbenet,hogy miket tud pordukálni. Ma a mamáéknál voltunk, végre mind a 3an gyerekek és végre egész nap.. Erre 2x bezavart bennünket délután az eső.. :( Aztán meg heted magával kisütött a napocska.. Tiszta őrület.

Mikor odaértünk 9 órakor..mert Maját ráadásul ébreszteni kellett ma, hogy azért valamikor el is tudjunk már indulni.. nagyon kellemes meleg nyári idő volt.. Aztán kivonultunk Lilivel játszani és egy fél órán belült elbújt a nap és beborult.. na szerencsére ekkor nem kaptunk zuhit. Így Maja mehetett aludni 10kor mi meg jót játszottunk egészen a harangszóig még Maja is fel nem ébredt.. Ebédre husileves meg túrógombóc volt.. Na ezt anyának nem kellett úgy belém beszélnie mint tegnap a bablevest meg a lencsefőzeléket... még a másodikból ma kétszer is kértem.. és degeszre ettem magam.. :) Na alvás.. erről inkább ne.. Otthon megy a 2 óra is simán.. itt még egy órát sem aludtam.. Semmi gond nem is lenne ezzel,ha onnantól hogy indulni kell haza, addig még végre a hulla fáradtság el nem nyom, nem cirkuszolnám végig azt a röpke két órát... :( Anya haja már hullik ilyenkor tőlem..

Talicskáztunk, motoroztunk, fogócskáztunk, bújócskáztunk, szörnyeset játszottunk (hogy ezt honnan szedte??? tuti az ovi hatása... :( ). Megnéztem papa új autóját amit ma vett és ma hozott haza, segítettünk gyomlálni mamának és voltunk kint a kertben is. Keresztapu meg vett egy kis helikoptert és tátott szájjal azt lestem hogy játszik vele... Sajnos nekünk is vett.. azaz anya szerint sajnos hogy apa is kért egyet,mert ez egy kicsi , vékony érzékeny szerkezet és én egész este azt hajtogattam,hogy az én repülőm, és annyira szeretnék vele játszani... de nem az én kezembe való... :( Anya már előre utálja,hogy ebből megint csalódás,meg cirkusz lesz a részemről.. holnap meg tuti hogy egész nap azt fogom hajtogatni,hogy mikor jön már haza apa a munkából mert én helikopterezni akarok... (Bevallom én dühös vagyok.. hogy a józan eszemre ennyire nem képes egy férfi hallgatni, és végiggondolni mielőtt valamit csinál,hogy azzal mit okoz a gyereknek..)

A tegnapi napunk pedig úgy telt, hogy reggelről elmentünk a védőnénihez mert anya már régen volt Majával. Vásároltunk is néhány apróságot aztán siettünk haza mert már tízórai idő és alvásidő is volt Majának. Aztán itthon játszottunk. Igyekeztem magam elfoglalni, nem mindig sikerült, de azért elég jól eljátszottam rövid időkre. Thomast is néztem délután, és amikor apa megjött vele játszottam, anya meg elszaladt vásárolni.

Holnap is hárman leszünk itthon, valószínűleg ismét lemegyünk délelőtt,mert néhány dolog hiányzik a hűtőből.. de semmi extra.

2009. június 28., vasárnap

Hétvége












Hát tényleg már mostanában Angliába érzi magát az ember.. ez az időjárás megbolondít bennünket. MÉg jó,hogy felénk Maja viseli a legjobban. Ha nem macerálják a napját, akkor ő alszik ha elfárad és az ágyába kerül, eszik ha éhes, és a kettő között ha itt vagyunk mind akkor semmi baja ám. :)
De azért én jól éreztem magam, mert apa itthon volt mind a két nap és gondoskodott róla. :)
Szombaton is meg vasárnap is délelőtt úton voltunk. Szombaton elmentünk mamákhoz, hoztunk virágot és kivittük a temetőbe,meg Liliékhez is beugrottunk. Fagyiztunk, voltunk a duna-parton megnézni hogy mennyire magas a vízállás. Az egész partszakaszt elöntötte már, ahol játszani szoktunk, meg sétálni.. :o
Aztán mire hazaértünk ebéd volt, Maja is éppen felkelt. Így én mentem aludni.. jó kis váltott műszakja van anyának.. :) És ébredés után mentünk Liliékhez, ott töltöttük a délutánt, és ismét ott is vacsiztunk. Nagyon fini extra pudingot csináltak keresztanyuék, az volt a vacsi. Egy hatalmasat megettem belőle.. :)
A közös reggelek viszont jók.. Maja 6 fele eszik, én még akkor alszom. Mire ébredek, addigra Maja végez és aludnia kellene.. :) Így apa lent pakolja vissza cumit, anya feljön és engem pakol az ágyba vissza.. Így én általában nem, de mindenki más visszaalszik fél8-8ig. ÉN meg elvagyok csendesen az ágyamba, ma meg anya mellett viszonylag nyugisan.. :) Jók ezek a reggeli pihik anya és apa szerint. :)
Ma is így indult a nap. Aztán játszottunk közösen. Majd anya főzőcskézett.. Maja aludni tért, mi meg útnak indultunk. Elmentünk biciklizni, vonatot nézni, csavarotni.
Ismét ebédre értünk csak haza. Aztán folytatódott minden a szokásos rendben. Maja ma egész sokáig fent volt, azaz én keltem későn, így anya felhozta aludni és addig ott volt még meg nem ébredtem,hogy nehogy felkeltsem a tesót. Aztán közösen lejöttünk és folytatódott a nap. Játszottam az egyszervolt.hun apával, autóztunk, porszívóztunk. Apa feltette anya polcát a számítógép fölé, beszélgettem Majával, képeket nézegettünk. VAcsi után pedig megint kaptam fini gyümis,babapiskótás pudingot,mert most meg anya csinált itthon. :)
Holnap pedig végre anya elviszi Maját a védőnőhöz,mert már kíváncsi rá mennyit nőtt és hízott. Én pedig megyek velük, hiszen kitört a nyári szünet!!!!

2009. június 26., péntek

Hát vége!

Korábbi képek:


Anyáék házassági évfordulóján. Anya sütötte, mi meg megettük a vacsi után... :) Nyamm.. és hát hogy hányadik évforduló volt? Kiderül a gyertyákból! :)


Lilikééknél éppen homokoztunk még májusban.




Eltelt ez az év is! Az utolsó 2 hónap már szuperságosan,mert összesen 4 napot hiányoztam az új oviból! :o Ez azért jelent valamit, nem??? Nem pedig azt hogy májustól már fantasztikus idő volt és semmi esélyem nem volt arra,hogy újra megfázzak... :) Mindegy, ovikérdésnek vége.. anya többet nem hozza ezt fel..


Szóval ma volt az utolsó nap. Most eleve 5 hétre bezár az ovi, karbantartás miatt.. és én utána sem megyek, majd csak szeptemberben, vagy augusztus utolsó hetében már.. majd ez alakul.. Attól függ anya hogy bír velünk itthon 9 hétig.. :):):)


Vittünk reggel túrós ropogósat, én nagyon szeretem. Igaz anya még csak egyszer sütött, de 2 napig még tartott azt ettem ha csak lehetett.. :) Meg egy egy milkaszivet a két ovónéninek. Móni néni meg is kínált az övéből amikor odaadtuk neki. :) Elköszöntünk...


Az idő ma is rendkívül vacak volt, akár csak a hét többi napján.. bár állításom szerint voltunk kint.. Végül is lehet,mert anya fél 9kor ázott meg Majával, ill. amikor jöttek értem fél 3kor.. tehát a kettő között a nap is sütött.. bármi lehet... De jól éreztem magam. Bár aludni nem sokat sikerült valószínűleg, mert itthon panaszkodtam, hogy a nagycsoportosok felébresztettek, még Móni néni veszekedett is velük,mert nem hagytak bennünket aludni.


És hát az új szokás rögződött.. A levest nem eszem meg, max. pár kanál, a főzelékből kieszem a húst, virslit kenyérrel.. Hát anya nem túl boldog.. De igyekszik nem úgy hozzáállni,hogy meg kell ennem..meg milyen rossz vagyok hogy nem eszem meg.. hanem csellel: "akkor leszel nagy ha levest meg főzeléket is eszel" "sok benne a vitamin" "nem kell a buta gyerekeket utánozni, akik nem eszik meg, ha ízlik egyél belőle".. stb..


A tény,hogy nyáron nem ez lesz a trendi,mert itthon azt kell enni amit anya elém tesz... Ezt így szoktuk meg, és anya szerint az ovi kedvéért sem fogunk változtatni rajta. Tehát jövő héttől a leves és a főzelék is az étlapon szerepel majd.. legfeljebb azokat hagyja ki anya amiket tényleg nem szerettem eddig sem... Meglátjuk hogyan folytatódik a szeptember...


Képet akart ma anya készíteni rólam meg az oviról, de itthon maradt a gép. Meg ebben a bolond időben, amikor addig szakadt az eső még az autótól az oviig elért Majával (15m) és vissza, meg még a kocsitól bejöttünk a házba.. biztos hogy ha nála a gép, akkor is elfelejtette volna... :)


Délután itthon voltunk, játszottam, játszottunk. Összefejeltem apával, lett szép púpunk,mert hát nem értem,hogy a lakás nem ugrálásra és rohangálásra való.. Mi lesz ha Maja a földön fog mászni, anya ettől fél előre! :o


Tegnap hazafele jövet éppen szép idő volt, jó fülledt, így ettünk egy fagyit anyával.. Nyamm :) nagyon fini volt..


Szerdán Anikóéknál voltam délután. Remekül éreztem magam, csak sajnos irdatlan hisztit rendeztem mikor haza kellett jönni.. azaz hogy ott kezdtem, és itthon még ártettem egy lapáttal.. anya nagyon dühös volt és egyáltalán nem díjjazta a produkciómat... :(

Kedden pedig apa itthon volt, csak én melóztam aznap.. :):):) Igaz apa is jött ment, volt dolga állítólag, de ő vitt az oviba, és ő is jött értem.. ez nagyon tetszik nekem! :) És délután pedig elmehettem vele egy helyre, ahol valami munkát nézett meg. Volt ott egy velem egyidős kisfiú és nagyon jót játszottunk az ő Thomasaival sínjeivel.. Nagyon élveztem. Itthon azt kérdeztem apától,hogy mikor megyünk újra.. :)

2009. június 22., hétfő

BOLDOG HÓFORDULÓT!

És ezek is Liliéknél.. vacsiztunk..


Keresztapu pedig éppen megfogott egy nimfapapagájt,mert jöttek érte, és felhozta nekünk a kalitkába... :)



Lassan el lehet kezdeni visszaszámolni,mert már csak 4 hónap és újra itt a születésnapom.. :)


Eső :(

JÓl elrontotta a hétvégénket ez a csúnya idő. Még szerencse,hogy fogalmam sem volt miről maradtam le vasárnap... :( Biztos irdatlan patáliát csaptam volna reggel, az eső láttán ha tudom, hogy a vasúttörténeti parkba készültünk.. Így itthon maradtunk... Délelőtt porszívóztunk, játszottunk apával, anyával. Fini ebéd készült, és persze Majáztunk. :) Délután pedig, hogy azért megmutassuk az időnek nem tud kitolni velünk, elmentünk a Liliékhez. :) Maja nagyon élvezte, jót aludt a babakocsiban lent Margó néninél, aztán meg eljátszott fent, és még labdázott is velünk.. Kár hogy azt apa nem fotózta le.. de azt ahogy ölelgettük egymást igen. :)



Annyira nem tudtunk sokat játszani,mert Lili folyton a felnőtteket szerette volna, aznap egy ilyen napja volt.. Én csupa szeretetből a strandlabdát kicsit megpaskoltam a fején, hogy figyeljen már rám, de nem vette a lapot, inkább sírva fakadt.. De azért törppapáztunk,meg a végére már egy kicsit el is voltunk, és nagyon ügyesen összepakoltunk. No meg ott is vacsiztam, együtt Lililvel a kisasztalnál.... :) Ez is nagyon tetszett! De Lilinek is,mert soha nem látott mennyiséget megevett aznap este.. és ubival.. amit mostanában nem is szeret.. :)
Szombaton apa nem volt itthon délelőtt, és mivel reggel 6 előtt mindketten kukorékoltunk a vége egy cirkuszokkal tarkított délelőtt lett. Anya már a haját tépte amikor 11kor apa hazaért... Én fél 10től műsoroztam, hogy álmos vagyok és persze semmi nem volt jó, mindenen ordítottam.. Na és Maja sem volt a toppon, az ébren töltött időt sikítással és sírással töltötte.. így anyának a feje is fájt már, joggal...
Délután már 4-esben voltunk. Játszottunk kicsit, de a nyafogós kedvünk sajnos megmaradt...
Este viszont anya vacsi után nekiállt gofrit sütni, és az nagyon tetszett.. fini volt a friss meggy-dzsemmel amit mama a múlt héten készített. :)
Péntek délután nem történt semmi extra, itthon voltunk ovi után.
Csütörtökön viszont anya kicsit előbb jött értem, az ovónéni akkor keltett fel (háromnegyed 3), mert Lili már várt a mamáéknál, és nagyot játszottunk az udvaron.. Ráadásnak akkor még az idő is kedveskedett nekünk. Maja aludt egy jót bent, mi pedig kisikítottunk, szaladgáltuk magunkat. Motoroztunk, homokoztunk, vonszoltuk egymást a meggyes ládában, mamával játszottunk, mászókáztunk papával.. Szóval volt ott minden, és nagyon jó volt. És a kedvenc gyümölcs most a málna.. Mama csütörtökön szedett nekünk, és nekem nagyon ízlett. Anya és Maja ma is volt kint Kosdon és hozott nekem.. egy nagy doboz felét be is durmoltam.. :) (Carte'dor-os dobozot)

2009. június 17., szerda

Ovi, fagyi, bicikli


Ugyanis mostanában minden reggel biciklivel megyek az óvodába.. már amikor nem lóg az eső lába.. mert hétfőn olyan irdatlanul bolond idő volt erre felénk, hogy az csak na.. Anya nem merte bevállalni,hogy az ovi udvarán megázzon a bringa - végül nem is esett, csak beborult vagy 3x és irgalmatlanul fújt a szél - így aznap gyalogoltunk. Nagyon élvezem, ráadásul apa tegnap itthon volt és vele mentem reggel, és vele jöttem délután. Hazafele pedig még fagyizni is elmentünk a kedvenc helyünkre. Bár apa szomorú lett,mert más bácsi készíti már ott a fagylaltot, és nem annyira finom mint régen... :( De nekem így is nagyon ízlett, bounty-t ettem. :) Ma viszont mintha elfelejtettem volna bringázni.. reggel a parkolóban feldőltem, álló helyzetben.. aztán fékezés helyett elengedtem a kezemmel a kormányt és anyába akartam kapaszkodni.. Jóanyám csak nézett.. Utána meg majdnem fejjel átbuktam a kormányon.. Mostmár tuti,hogy a bukósisakot nem úszom meg egyetlen egy alkalommal sem.. Anya meg nem érti a dolgot, mert eddig csodásan használtam a kontrát és sose volt ilyen gondom.

A héten már elég kevesen vagyunk a csoportban, elvégre lekezdődött a nyári szünet sok helyen, de engem ez nem zavar. Mindig azt mondom anyának,hogy jól érzem magam, anya reméli így is van.. De rossz szokásokból már bővelkedem, mióta tényleg összefüggően oviba járok... Ennek anya nem örül. Nyafogok a gyümölcsök felett, pedig eddig ez sose volt gond.. Kirágom a kenyér belsejét és a héját nem kérem.. leeszem a felvágottat róla.. A levesen folyton nyafogok,hogy meleg meg egyebek, és nem eszem meg, max. eszek belőle. Itthon ilyet sose csináltam. Volt hogy már a végén nem kértem egy darabka kenyérhéjat, de most utánozom a sok "buta" gyereket az oviban.. anya szerint.. :(

Hétfőn délután is apával voltam,mert mire megjöttünk az oviból 4 órakor, addigra apa is hazaért. Elmentem vele 1-2 helyre, mert volt egy kis dolga, és még itthon is autóztunk egyet. A hétvégén apa felszerelte a 2 polcomat a játszósarokba, amit szombaton csiszolt és festett. Nagyon szupi lett,mert most az egyiken a vonatok és autók állnak sorba.. (120cm-en :) ), a másikon meg dobozokban a legó, építőkocka, kisállatok, apróságok, kütyük. :) Nekem nagyon tetszik.. Segédkeztem is vasárnap a felszerelésében.. na meg hagnszernek használtam a csavarkulcsot és a fogót apa szerszámos táskájából.. és díszítősort építettem a csavarokból,majd autóval elszállítottam őket... :)

ÉS hát mivel tegnap apa nem dolgozott, csak ügyeket intézett, így ahogy a fagyizás után hazaértünk az oviból ismét együtt játszottunk. A hűtőszerelő bácsi is volt nálunk, mert nem hűt a hűtőnk rendesen.. de anya ma reggel sem volt elégedett, úgyhogy lehet hogy feleslegesen fizették ki tegnap a pénzt mégis úgy hűtőt kell venni... :(

2009. június 13., szombat

Fent a fán!

Ez a hét egy igazi "nemszeressem" hét volt.. Már csak azon részről mindenképpen,hogy apa fél 6 előtt egyszer sem ért haza. És hát mire megfürdött meg bejött már 6 óra is volt, fél 7kor pedig nálunk már kezdődik a vacsi,mert Maja 7kor fürdik én pedig fél 8kor. Szóval apával nagyon kicsikéket tudtam csak együtt lenni, de anya igyekezett arról gondoskodni,hogy ezen a héten ezek a rövidke idők ne veszekedéssel teljenek, és ne rám kelljen folyton rámszólni.. Itt is éppen közös csörgőpartit rendeztünk hármasban. :) Maja már közben meg is unta és gondolta dob egy hasast... :)



Itt pedig a habtapimra telepedett le délelőtt, még én oviban voltam és játszadozott egy kicsit. De lebukott ám, mert széthagyta rajta a játékait.. :) Meg is kérdeztem délután anyát,hogy a járókából ezek hogy kerültek az ÉN habtapimra... Hát így....



Az oviban egyre inkább elememben vagyok. Anya pénteken arra lépett be hogy az én hangomtól zengett minden. Ugrabugráltam, vicceskedtem, szappanos kézmosás helyett bohóckodtam.. szóval mintha csak itthon lennék.. Hát hogy ez most jó, vagy rossz??? Majd elválik.. :) Minden esetre örül,hogy sokkal felszabadultabb vagyok mint a másik oviban voltam.

A mai napot pedig mamáéknál töltöttük. Egyrészt azért mert anya hivatalos volt a volt osztályának a ballagására,mert már 8.osok lettek; másrészt mert nem férek már a játékos sarkomban, és apa vett 2 polcot amit le kellett lakkozni hogy holnap végre felszerelhessük; harmadrészt mert gondoltuk jó idő lesz és jót játszhatok az udvaron.. Nem futamodtam meg és tényleg az udvaron voltam egész nap, leszámítva az ebédet és az alvásidőt, de hogy milyen egy őrült bolond szél fújt ma... :( A fejünket majd levitte a megyfa tetetjén.. Mert hát apával én is felmásztam meggyet szendi! :)





















Motoroztam még,meg a homokozót teleszurkáltam virágokkal és botokkal, kiskertet neveltem benne.. :) Traktoroztam, rohangáltam le s fel a kert és a ház között, ami azért nem kis távolság,szóval nem is csoda,hogy most este Maja lett az utolsó az elalvásba.. Pedig ez már nagy teljesítmény,mert általában mire kijövök a fürdőből, ő már aludni szokott... :)
HOlnap pedig itthon ténykedünk majd anyáékkal, ill. a temetőbe szeretnénk a szép virágokat elvinni.
Jövő héten pedig még megyek oviba, és ha minden jólmegy akkor utána is. Mind a két ovónénim lesz még egész júniusban, és csak utána lesz az oviban 5 hét nyári szünet, így én is megyek addig. Aztán majd szeptemberben kezdem újra.

2009. június 10., szerda

MÁr hét közepe van..




Gyorsan szaladnak a napok. ÉN járok oviba, csak mostanában nagy hisztiket is képes vagyok lerendezni, mikor anya jön értem és vinne haza. Irdatlan ordítással, igazi könnyekkel meg minden.. és persze nagggyon fontos dolgokon.. (a már helyére tett váltócipőt ő akarta oda tenni;a kutyát ő akarta a zsákba betenni.. stb.)


De ma biciklivel mentem és ez nagyon tetszett.. és hazafele is ügyesen tekertem. Csak anya azt nagyon szerette amikor az uttesten kellett átlavírozni kettőnkkel.. Még szerencse,hogy nem a legforgalmasabb részen szoktunk hazajárni.. Először áttolta Maját a kocsival, aztán visszajött értem... :)


Itthon viszont nyugisabbak a délutánok és az esték. Nem mondom hogy nincs hiszti és cirkusz, de rövidebbek és kevesebb.. Anya igyekszik még egy adag türelmet tartalékolni arra az időre mikor hazajövünk, és így valamelyest jobban működik a dolog. Apa elég későn jött sajnos minden nap, így anya nagyon törekedett rá,hogy az a fél óra amit együtt lehetünk 4-esben ne cirkusszal és veszekedéssel teljen. Ma pl. egy jót lufiztunk apával.. teljesen le is izzadtam.. mondjuk a 27 fokos lakásban nem nehéz.. Aztán traktoroztam és autóztunk még egy kicsikét. Tegnap autóztunk és beszélgettünk. Szombaton pedig megyünk mamáékhoz. Én már alig várom,mert játszhatok megint az udvaron. Anya a volt osztályának a ballagására hivatalos, mi meg addig játszunk majd. Apa pedig kitakarítja az autót és készít nekem polcokat a játszósarokba, hogy egy kicsit nagyobb rendet és helyet lehessen csinálni .. kezd a nappalink kicsinek bizonyulni, és hát még nincs is benne egy szem lányjáték sem... :):):)


Ja és mostanában az evés is egyre nagyobb cirkusz. Jó kis heppeket vettem fel az oviba.. Nem szeretem a barackot, az epret... anya csak les... CSupasz tésztát eszem.. a leveseknél találgatok folyton hogy ne kelljen megennem... Anya szomorú kicsit,mert itthon ennyire nem válogattam.. Bár már azóta többször is tudatosította bennem itthon, hogy ez nem óvoda, itt azt kell megenni ami az ebéd, nem válogat senki... Hát csak levetkőzöm ezt a rossz szokást..

2009. június 7., vasárnap

Hatalmas játék és ünnepi vacsora




Csütörtökön ugyan olyan jó volt az oviban mint eddig. :) Anyáék autóval jöttek értem, és mentünk fel Lilikéjékhez. Itt csak addig voltunk,még Maja megette az uzsiját,mert anyának orvoshoz kellett mennie-és keresztanyu jött ránk vigyázni addig. Nagyon gyorsan végzett anya, így a rendelőt nem szedtük szét hárman... :) Bár Maját ki kellett venni a hordozóból, olyan sírásba kezdett. Aztán felmentünk hozzánk és Lili maradt egy kicsit ott, még keresztanyunak dolga volt, és mi jót játszottunk. És ügyesen,mert közben Maja aludt is egyet, és mi okosan csendesek voltunk. Aztán még apával fért bele egy kicsi játék és már vége is volt a napnak.


Én pénteken már nem voltam oviban,mert az ovónéniknek értekezlet volt. Itthon voltunk anyával, ill. apa hamarabb jött a munkából,mert anyáék házassági évfordulója volt aznap. :) Majd felkerekedtünk mindjának és elmentünk Verőce határába, egy nemrégen épült gyönyörű étteremhez. Ugyanis mikor legutóbb arra kocsikázott anya, látta,hogy mellette van egy hatalmas játszótér, ahol minden fából van. Nagyon-nagyon tetszett minden. Annyira,hogy még a csúszdákat is kipróbáltam, többször is, pedig ez eddig nem nagyon volt jellemző rám. Csak múltkor a hajós játszón. :) Minden játékot kipróbáltunk, volt ott egy lovacska, azt is megsímogattuk. Közben Maja aludt egyet a babakocsiban. Aztán pedig bementünk az étteremben, és a teraszon, ami a Dunára és a Dunakanyarra nézett, megvacsiztunk. Még egy szárnyashajót is láttunk elhaladni. Minden finom volt, csak anyáék szerint kevés és hát nem volt olcsó.. ÉN jól laktam.. erről gondoskodtak.. mi kell egyéb! :)


Itthon pedig várt a sütike, amit anyával délelőtt készítettünk. Fini eperkrémet csináltunk bele... :)


Szombaton itthon voltunk. Anya elugrott vásárolni, aztán mi ugrottunk le apával egy kicsit. Délutánra sajnos megjött az eső, úgyhogy szobafogságra voltunk ítélve rendesen... Annyira nem voltam jó paszban, úgyhogy azt nem mondhatni, hogy csupa vidámsággal telt a nap.. És hát Maja sem volt formában délután.... :( De társasoztunk egyet anyával és apával hármasban, ami nagyon jó volt...


Ma pedig nagy tyúkvágó nap volt a mamáéknál. Olyan jó, hogy az idő legalább délelőtt kegyes volt hozzánk. Kellemes meleg volt és olyan jót játszottunk Lilivel az udvaron.. Szinte teljes egyetértésben játszottunk. Homokoztunk, locsoltunk, motoroztunk, húzkodtuk az autókat.


Délutánra sajnos elromolott az idő, úgyhogy mikor felébredtem, a még 1 órásnak sem mondható alvásomból.. merthát én játszottam volna tovább... már esett, és egészen mostanáig abba se hagyta..


Így bent folytattuk tovább... És odabent sem volt vita, és nem volt hajtépés. Anya szerint olyan aranyosak voltunk.. Igaz,hogy én irányítottam ezerrel, de Lili ezúttal vevő volt rá, és így szépen tudtunk közösen játszani. De volt azért amikor ő mondott nemet, hogy valamit nem szeretne.


Sajnos hamar hazamentek, pedig most tudtunk volna estig játszani. De mama ott volt, és apa is kapható volt egy kis játékra, így továbbra sem unatkoztam,és okosan azt is megértettem amikor Maja aludt odabent. Így több mint 1 órát sikerült aludnia, apa telefonjára ébredt fel... Szegénykét ledöntötte valami a lábáról, délután lázas volt végig... :( HOlnap anya viszi is a doktor nénihez...


És hát holnap ovi is újra.. remélem jó lesz.. :)

2009. június 3., szerda

Gyereknap és hétköznap




Vasárnaptól már aztán igazán gonosz idő volt errefele... :( És annyira gonosz,hogy a 3 napos hétvégén szinte végig esett... Pedig még a bicót is elhoztuk mamáéktól,hogy mehessünk apával kerekezni a hétvégén.. hát nem sikerült.


De azért vasárnap reggel felkerekedtünk, akkor még nem esett,hogy megnézzük, a főtérre hirdetett gyereknapi programmal kapcsolatban mi a helyzet.. Aztán visszajöttünk, vittük a kocsikulcsot és apa jogosítványát és lementünk a művelődési házba.. Én remekül éreztem magam. A körhintás, vattacukor árus, rendőr és tűzoltóautó már kevésbé,mert ezek kint álltak az időközben eleredő esőben, ami aztán aznap már el sem állt, hanem néha úgy, de úgy szakadt,hogy az csak na.


Jöttek Liliék is, úgyhogy a mi délelőttünk szupreságos volt. Lili pedig olyan ügyes, hogy felment a színpadra és elmondta a csigabiga kezdetű verset.. Én is akartam verselni, már a végén megbátorodtam, de aztán nem kerültem sorra... :( És majdnem sírtam amikor ezt mamának,meg anyának meséltem.. De megnyugtattak,hogy nagyon ügyes és bátor vagyok már csak azért is, mert el mertem menni a színpadra.


Aztán délután elmentünk keresztanyuékhoz és ott játszottunk.. Nem vagyunk a legjobb paszban Lilikével, olykor marakodunk, vagy hol az egyikünk hol a másikunk duzzog vagy oktat, de jól telt a délután. Este vacsira pedig pizzát ettünk... :)


Hétfőn délelőtt itthon voltunk. Játszottunk, kicsit takarítgattunk, mesét néztem. Anya fincsi császármorzsát készített ebédre amiből a nagy tányér zöldbableves után nagyon belakmároztunk... :)


Délután pedig meglátogattuk dédit és mamát. Papa sajnos dolgozott. .mostanában nem sokat látok belőle.. ha mégis otthon van, az erdőre jár, és akkor is csak jönni, menni látom.. :( Liliék is kint voltak, így újra együtt játszottunk és mama is bekapcsolódott a játékba.. Voltam én és Lili is büntetésben,mert sajnos néha elszaladt velünk a ló. De építettünk, vonatoztunk sokat.


Tegnap meg ma pedig már ovi volt. Nagyon örültem hogy mehetek, és megkérdeztem mind a két reggel,hogy várnak-e engem az oviban.. Hát persze hogy vártak és örültek nekem.


És tegnap gyereknap volt az oviban is! :) Abban az időszakban amikor ki szoktunk menni az udvarra már nagy meglepetés várt bennünket mire kiértünk. Volt egy nagy ugráló vár, arcfestés, az ovónénik jöttek homokozni velünk. Csúszdáztunk és nagyon jól éreztük magunkat. Na jó, az én arcomat ne fesse ki senki.. ehhez továbbra is tartom magam, úgyhogy csak néztem a többieket.. :) És hát az ugráló vár sem a kedvencem, de aztán az ovónéni a szélén fogta a kezemet és úgy felmerészkedtem, a végén már nagyon tetszett. Itthon mutogattam hogyan ugráltam.. de azért a kemény nappaliszőnyegen nem volt ugyan az az élmény. :)


Este apa későn jött, de előtte anyával kirakóztunk, vonatoztunk. Megettem egy tál epret, de már egyáltalán nem jön be. A legédesebb szemet is savanyúnak titulálom.


Aztán mikor apa megjött 4-esben is játszottunk kicsit. Maja magyarázott, fújta a nyálgömböket, forgott jobbra-balra és minden játékot megnyalábolt. Mi vonatoztunk anyáékkal. Építettünk sínt is neki, és a lábunk volt az alagút.. Aztán Maja elfáradt és nagy hisztibe kezdett.. Anya nem volt túl lelkes,hogy 1 órával a fürdés előtt, de kénytelen volt elvinni aludni.. De fél óra után fel is ébresztette. Így este fürdés, mese, vacsi után negyed 9 fele már aludtunk mind a ketten. Sőt ma én aludtam el előbb... :)