2010. december 29., szerda

Igazi téli szünet

A keddi napot mamáéknál töltöttük. Lili kint van egész héten,mert keresztanyuék dolgoznak, így tegnap reggel mi is kimentünk anyával. Nagggyon hideg volt, úgyhogy az előzetes terv, miszerint a piacon kezdünk, el is maradt.. Délelőtt bent játszottunk,mert anya meg mama nem volt elég merész hozzá,hogy kimenjen velünk, pedig még a napocska is kisütött..
De jól elvoltunk, szinte nem is veszekedtünk egész délelőtt.
Aztán ebéd és alvás után - ami nálam igazán röpkére sikeredett - felöltöztünk és kimentünk az udvarra. Már nem sütött a nap, el volt borulva és igen lassan, de szállingózott a hó. Papa is jött velünk, úgyhogy nagy szánkóhúzásba kezdtünk. Hol papa húzott valamelyikünket, hol anya, hol én húztam Maját vagy Lilit. BÁr Lili már nehezebb diónak bizonyult a számomra. :D





Megmásztam a nagy hókupacot is! :D


Aztán hintázni akartunk, de anya meg papa nem tartotta jó ötletnek, féltek hogy a műanyag a -8 fokban eltörik, és akkor nyáron nem lesz hol hintáznunk.
1 óra után azonban be is lettünk parancsolva, és nem sokkal után elkezdett szakadni a hóóó. De szó szerint, pedig hideg volt. Hazafele lépésbe jöttünk, apa igen aggódott, még azon is gondolkodott, hogy kijön utánunk taxival hogy ő vezessen haza.. De nem volt semmi gond, anya ügyesen megoldotta a helyzetet. :D
Itthon kicsit örültünk apánknak, aki szegény hétfő óta - és még ma is - reggel 6tól este 6-ig dolgozik.. Aztán volt fürdés, diavetítőzés és elég későn alvás,mert valahogy nem jött álom a szemünkre..


2010. december 27., hétfő

December 25-26... és a hó is mégérkezett

Pedig 25-én reggel már anya igazán azt mondta,hogy borzasztó lesz a hangulata ettől a folytonos esőtől.. karácsonykor...
Így délelőtt semerre nem is voltunk. Anya készítette a kacsamellett meg a köretet mellé, apa segített a konyhát rendbetenni, aztán pedig játszottunk, dvd-ztünk.
Az ebéd nagyon fini volt és utána pihentünk egyet,mert délután Simák papákhoz voltunk hivatalosak. Sajnos fotó nem készült náluk, így arról a délutánról csak szavakban tudunk beszámolni. Mire elindultunk, úgy tünt mintha már havas eső esne.. hazafele indulva pedig egy nagy kupac hóval találtuk szembe magunkat ahogy az ajtón kiléptünk és csuszkáltunk rendesen, főleg anya, mire berakott bennünket az autóba.

Papáéknál is volt ajándékozás, bár elég későn, már tűkön ültünk és halálra untuk magunkat mi gyerekek, mert mire megérkeztek Lacusék és Robcsiék megérkeztek kiderült, hogy az ajándékaink meg otthon maradtak -ezt persze mi nem vettük észre - és így Robi újra eltünkt és bő fél óra eltelt mire visszaért. Addig azért ettünk a fini sütikből, de nehezen találtuk a helyünket.
Viszont megérte várni,mert egy pici pianínót és egy gitárt kaptam, ami nagy-nagy vágyam volt (a kár csak az hogy a gitárból a gagyibb mini fajtát, ami egy másfél éves gyereknek való és még a húrjait sem lehet meghúzni feszesre.. Pedig szegény gyerek tényleg úgy vágyott rá, ő mondta hgoy azt szeretne karácsonyra.. ma meg egész nap le sem lehetett tetetni vele, azzal játszott, na meg a szintetizátorral. :D)
Kaptam még egy autót és két pulcsit is.
A sok finomságból meg is vacsoráztunk és csak fél 7 után indultunk hazafele.

26-án reggel fél 7kor keltem és anya felkapcsolta nekem a nappaliban a fenyőfát hogy gyönyörködhessek benne. Reggelire ismét fini gazdag kalácsot ettünk, amit anya készített, habos kakaóval. De már 9 óra is elmúlt mire megindultunk mamáékhoz. A hó pedig szakadt, és egész éjjel esett, nagyon fújt a szél! Apa vagy 20 percet melegítette meg takarította az autót mire indulni tudtunk.

Mamáéknál már vártak Liliék. És miután apáék a havat ellapátolták és bejöttek kezdetét is vette az ajándékozás.


Énekeltünk és csillagszórót gyújtottunk, csodáltuk a fát.







Kaptam könyveket, egy logikai játékot amiből kígyót vagy kockát lehet készíteni, egy Catan Junior társasjátékot, egy pulcsit, egy lego tűzoltó autót, dvd-t. Mindennek nagyon örültem és boldogan bontogattam az ajándékokat.





Papát is felköszöntöttük az elmaradt decemberi szülinapja alkalmából. És a déli alvás után kimentünk Lilivel és keresztapuval a paplejtre szánkózni egyet. Nagyon jó volt, még mindig esett a hó és a hideg sem érdekelt bennünket. Sőt! Mi Lilivel teljesen csuron vizesek voltunk az overáll alatt. :D
Hazaérve megkóstoltuk a süiket és újra gyújtottunk csillagszórót és nagy éneklésbe kezdtünk. Mama az idén is kitett magáért és csodaszép karácsonyfát díszített. Még a csillagszórók is különlegesek voltak. Ajándékozás előtt csillag formájúakat gyújtottunk, este a sötétben pedig szív alakúakat.


2010. december 25., szombat

Az év legvarázslatosabb napja

Reggel én voltam az első angyalka.. :d Anyát hagytam aludni fél 9-ig annak tiszteletére, hogy szegény Maja egész éjjel köhögött, és szinte semmit nem tudtak aludni és fáradt volt.. :d
Aztán egy tejszínhabos, csokidarás kakaót kaptam érte cserébe, nagy örömömre. :D És a kalács is nagyon fini volt, ami anyu szerint nem is lett jó..
Utána játszottunk kicsit Majával. Megépítettük a héten már 3-szor azt az autópályámat ami egy 3d-s kirakó és utána autókáztunk rajta.
Aztán pedig jött a nap egyik fénypontja. Anya lehozta az izzókat és elkezdték apával felrakni a fára az égősort.. Én már tűkön ültem, alig vártam hogy a díszítés következő részéhez érjenek és segíthesek nekik.
Ilyen lett az végeredmény! :)


És hogy milyen csodás a gyermeki agy. Csodák, csengőszóra feldíszített fa és meglepetés ajándékok nélkül is kreál magának meglepetést. Az ajádékok nálunk a szekrény tetején sorakoznak, ahogy közeleg a karácsony. BEcsomagolva, hogy véletlenül se derüljön ki melyik doboz mit tartalmaz. És hát ezt már Kristóf észrevette és tudja.. De mikor a déli alvásból felébredt és a csomagok a fa alatt voltak már, akkor megkérdezte, hogy: Anya tényleg a Jézuska tette a csomagokat a fa alá? De nem csapsz be, tényleg?? A következő kérdés pedig az volt, hogy hogyan tudta az a pici baba odatenni őket... ÉN pedig válaszoltam neki,hogy az angyalkái segítettek... :D Így is meg volt a csoda.. ő maga teremtette. És hatalmas élmény volt hogy a fa díszítésében is részt vehetett... :)







És hogy még tovább húzzuk a várakozás varázsát gyümiztünk, sütiztünk egyet, sőt az én kérésemre még csillagszórót is gyújtottunk mielőtt a fa alatt sorakozó ajándékok bontogatásához kezdtünk volna.




De aztán nem volt menekvés.. :)






A moszkvics volt a sztár!



És a végkifeljett, hogy a nagy dobozról is lekerült a lepel!





Az est hátralévő részében pedig főzőcskéztünk és meséztünk. Persze mind a kettő tevékenységet úgy végeztem hogy a moszkvics a kezemben volt.. :D el sem engedtem. :D
Aludni is azzal szerettem volna menni de anyával megállapodtunk hogy a komód tetejére teszem pihenni újdonsült barátomat. :D
Az utolsó ádventi zsebben Maja kapott egy diafilmet, ami Pöttöm Panna meséjét rejtette. Este a fini rántotthal vacsi után meg is néztük közösen. Aztán pedig - bár nehezen, mint az elmúlt este - de sikerült álomra hajtanunk a fejünket. Én pedig békésen aludtam egészen reggel fél 7-ig. :D

2010. december 23., csütörtök

Egy csepp mosoly a szeretet napján..


"Minden szívből szóló karácsonyi énekben,
A kandalló ropogásában és melegében,
Az ünnepi ebéd közben,
A beszélgetésben és nevetésben,
Minden képeslapban,amit egy barát vagy a család küldött,
Minden, amit ebből meghallunk,
és ami elgondolkodtat bennünket,
az maga a szeretet. "
BÉKÉS, BOLDOG, ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
KÍVÁNUNK!!

2010. december 22., szerda

Ádvent vége felé





Ádvent 4. vasárnapja mozgalmasan telt. Reggeli teszek-veszek meg reggelizés után jól felöltöztünk és elindultunk a nagy hidegben megvenni az idei évi fenyővánkat. amit már nagyon vártam. Ezzel szemben egész végig azon nyafogtam - mikor világossá vált számomra hogy anyáék nem akarják az első helyen megvenni azt a fát amire én ráböktem - hogy mikor veszünk már fát és mikor megyünk haza. :D Azért végül meglett a fánk, sőt anyáék egy közös családi ajándékot is vásároltak még az euronich-ben. A kik-be is beugrottunk a tesconál és kaptunk 1-1 esernyőt. Aztán hazaérve gyors ebéd következett és már majdnem 1 óra volt mire Maja is ágyba került. Délután már nem mentünk sehova mert a -10 fokban nem vitt rá a lélek hogy kimozduljunk újra. Itthon játszottunk, megkóstoltuk a bejglit, amit anya direkt úgy készített el, hogy az utolsó ádventi vasárnapon már meg tudjuk vágni. Nagyon fini lett a diós és a gesztenyés is. De nálam a favorit a maradék gesztenyés masszával készült muffin. Főleg másnap reggel, kicsit megmelegítve.. :p isteni fini volt!


Hétfőtől pedig hivatalosan is beköszöntött nálunk a téli szünet. Már az oviban összevont csoportok voltak és csak azok a gyerekek mentek, akiknek a szüleik dolgoztak és nem tudtak otthon maradni. Én maradtam. Szerencsére a torokfájást nem emlegettem tovább, viszont mostanában gyakrabban mondom hogy fáj a fejem, ami anyát egy kissé aggasztja. El is határozta hogy januárban elmegyünk a doktornénihez és elmondjuk ezt neki, hogy mit szól hozzá? Nem lehet-e kideríteni a fejfájás okát...


Most anya az aki lerobbant, a mi náthánkant leszámítva. Neki a füle gyulladt be a torka is fáj, és hétfőn délután nagyon szenvedett.. Azóta csak be van dugulva a füle és a torka meg az orra nem akar rendbejönni, de jobban van. Így hétfőn sehol nem is voltunk.


Tegnap viszont leugrottunk a városba. Voltunk a piacon, ahol találkoztunk mamáékkal is. Anya egy nagy szatyor mindent vásárolt,mert azt mondta a héten már nem szeretne a nagy tömegnyomorban a piacra menni, főleg nem velünk. Voltunk a postán is az utolsó csekkekkel és lapokkal. Aztán a többi aznapra tervezett vásárlást apa intézte el munka után,mert már így is fél 12 volt mire hazaértünk.


Délután apa 5 óra fele futott be, így még egy kicsit kötözködtünk Majával - azaz ő volt kötözködős kedvében nagyon - hogy apa is lássa milyen jó sora van anyának mikor ő nincs itthon. :D:D Vacsira sonkakrémet csinált anya azt ettünk uborkával és sajttal. Aztán a szokásos esti kismackós-történet után jött a fürcsi és a diavetítőzés odafent. Az ádventi kalendáriumok zsebében 3 új diafilm is volt. Maja is kapott egyett, én pedig kettőt. Így most újra bővült a repertoárunk.


Ma délelőtt anya rendrakós mániáját élte ki, meg az összes vasalatlant eltüntette végre. :D:D Mi először marakodtunk, én bohóckodtam és hát hiába kértek szépen nem is hallottam semmit.. de aztán ügyesen eljátszottunk együtt.. Társasoztunk, építettünk, autóztunk, babáztunk. Délután pedig apa megy keresztanyuékhoz,mert szegényeknek elromlott a bojlerünk, mi meg le a városba - ha nem szakad ránk az ég - mert még 1-1 teendő mindig akad, hiába az a kilométeres lista amit anya már 1 hónapja pipálgat.. :p

2010. december 18., szombat

Havas, mézeskalácsillatú készülődés

De sok minden történt is ezen a héten, azt sem tudom hol kezdjem a mesélést.

Kedden zeneovi volt, ahol ismét jól éreztem magam. Karácsonyi dalocskákat tanultunk amit aztán lelkesen elő is adtam. Anya jött értem egyedül és elmondta,hogy ma ismét lesz a múzeumban foglalkozás, amire ha van kedvem elmehetünk. Hát naná hogy volt kedvem. Megjártuk a postát, vettünk papírzsepkendőt, és már annyi is volt az idő hogy mentünk a múzeumba. Ezúttal nem volt evés meg ivás, de volt egy néni, aki nagyon szép boszrokányos mesét mesélt és nagyon izgalmas volt az előadásmódja is. Meséltek még a boszorkányokról, a luczásról a régi karácsonyokról. És egy asztal is meg volt terítve, amire és alá, csupa olyan dolgot tettek mint régen 50-100 évvel ezelőtt karácsonykor. Izgalmas és érdekes volt. A végén a néni elővett színes papírokat és lehetett hajtogatni legyező formát amiből készítettünk karácsonyfadíszt. Nagyon tetszett, vagy 10 db-ot csináltam, a végén már anya segítsége sem kellett hozzá.

Szerdán délután dédihez mentünk Kosdra. Bent játszottunk, meg dédivel beszélgettünk, kellemesen telt a délután. Ettünk körtét, mandarint.

Csütörtökön volt a karácsonyozás az oviba. Már délelőtt ünneplőbe mentünk. Ott várt a szépen feldíszített fenyőfa.




Vittem az ovónéniknek ajándékot, amit mama készített szalma fenyődíszeket. Nagyon tetszett nekik. Az ovónénik egy aranyos karácsonyi bábjátékkal készültek nekünk, amit a kiscsoportban hallgattunk meg. És mire visszaértünk a mi csoportunkba, addigra ott járt a Jézuska,mert a fa alatt ajándékok voltak. Kaptunk sok új játékot. Ebédre fini halacska volt és alvás után jöttek a szülők,hogy együtt folytassuk a kézműveskedést meg a játékot. Mivel sajnos a héten Maja kötőhártyagyulladással szenvedett így ő nem jöhetett. Én pedig apát szerettem volna, így az idei karácsonyon apával kettesben vettünk részt. Jól éreztük magunkat.








Pénteken itthon maradtam. Már mikor csütörtökön hazajöttünk akkor is fájlaltam a fejem és a torkom, és péntek reggel is. Plusz -10 fokra meg hóra ébredtünk, úgyhogy anyának sem sok kedve volt kimozdulni. Főleg mert tudta hogy délután úgy is meg fog fagyni (sajnos temetésre kellet mennem.. :( ) Úgyhogy itthon tettünk-vettünk marakodtunk,mert Maja nagyon rossz passzban volt. Folyton bántott! Aztán alvás időben átjött Anikó, ő olvasott nekem mesét és úgy aludtam el hogy ő vigyázott rám,mert anyának szomorú kötelességét kellett teljesítenie. Apa 2kor jött, kicsit hamarabb mint szokott és felváltotta Anikót. Anya meg már bevásárolva érkezett haza 4kor.
De ekkor még nem ért véget a nap, ugyanis elárulta hogy a hűtőben vár a bekevert mézestészta, úgyhogy mézeskalács sütésbe kezdtünk..
Mama vásárolt új formákat, templomot, kiscsizmát, kitárt szárnyú angyalkát meg barikát és olyanokat sütöttünk most.






Ma pedig reggel arra keltünk hogy szakad a hó!!! A héten többször is esett, de ennyi és ennyi ideig még nem.. Így aztán fél 10kor felkerekedünk apával. Elmentünk a postaparkba, aztán a márc. 15 térre, ahol még rendezvények is voltak. Van felállítva élő betlehem szamárra, báránnyal.. és a színpadon ment a zene és néptáncosok táncoltak, aztán meg a kedvencem a Sajtkukac együttes. Jól elfáradva értünk haza 11kor.. én meg még dühös is voltam mert apa nem hagyta hogy egyem a havat... :S Na vajon mitől is fáj a torkom??? Anya is dühös volt nagyon miatta...






Hazaérve anya éppen a beiglit tekergette, reméljük holnap az is kiderül hogy finire sikerült-e. :D Játszottunk még egy kicsit, aztán megebédeltünk, ettünk a mikuláscsokikból és aludni tértünk. A délután nagy részét apa nélkül hárman töltjük majd,mert apa céges buliba megy ma este.
Holnap pedig jön a nagy nap.. Már 1 hete fát akarok venni, így holnap délelőtt megindulunk és megvesszük az idei évi karácsonyfánkat, közösen, mint minden évben szoktuk.