2009. szeptember 28., hétfő

Megtartottuk apa szülinapját!

Tegnap megtartottuk apa születésnapját. A reggel úgy kezdődött,hogy anya nagy szemekkel leste az órát amikor én megjelentem 6 óra előtt 5 perccel... Az ősök valami miatt nem voltak túl boldogok. A vége persze az lett, hogy anya lejött velem, így Maja még picit vissza tudott aludni. Azátn már 8 óra előtt felöltözve indulásra készen voltunk. Lementünk a Lidl-be mert még hiányzotak a dobozos üdítők a délutáni bulihoz.
Vásárlás után felhoztuk a csomagokat, aztán anya maradt,mert Majának aludni kellett mennie, mi pedig apával elmentünk a temetőbe és elültettük a két szép krizantént amit vettünk. Néztünk vonatokat is és voltunk a Magyar u-i diszkontba - apa üvegeket vitt vissza - ahol kaptam egy halacskát, amit fel lehet húzni és tud úszni a vízben. Régen volt egy macim, de az tönkrement. Este ki is próbáltuk, nagyon nagy sikere volt. Maja is hatalamasakat kacagott rajta. Meg azon, hogy én háttal odültem elé, ő megsimizte a hátam én megfordultam, ő pedig kacagott! :):):)
Hazaérve jött egy kis közös játék, mert Maja is fekelt addigra, majd ebéd és még egy kis hancúr után alvászat. Engem úgy kellett fél 3kor felkelteni, pedig nem sokkal előtte Anikó és Kati lánya jöttek át a szomszédból. Így el is kezdődött a buli. Befutottak közben keresztanyuék és mamáék is. Mama két óráiási túrórudit sütött apának, hmmmmm nagyon fini volt. Lili majdnem 3 szeletet megevett belőle. Én mindent végégkóstoltam, majdnem. Anya kókusztortát készített apának, ami szintén nagyon ízlett mindenkinek, belém már a tésztának csak a fele fért,mert már tele lett a pocakom. :) Sütött még anya vaníliás karikát, ami szintén jól sikerült és keresztanyu pedig fini sósakat hozott. Pogit, pizzás meg backon-os táskákat. :P

Itt segítünk apának az ajándékot kibontogatni. Kapott keresztanyuéktól két pizsit meg egy tréningnadrágot, amikre már nagy szükség volt.

A tortára csak 1 gyertya került,mert hát apu X1 éves.. :)

Majának nagyon tetszett a tüzijáték. Eddig még nem látott olyat.




Délután pedig volt játék. Itt éppen én voltam a lovacska. :)


5 óra után Simák papa is befutott egy rövid időre. Éppen ügyeletes volt, így amikor telefont kapott mennie kellett. Meg is jegyeztem neki,hogy lemaradt a gyertya elfújásáról és a tüzijátékról,mert túl korán jött... Aztán mivel hamar el is ment, kicsit szomorú voltam, kérdeztem is,hogy vissza jön-e ha végzett a dolgával... sajnos nem jött. :(
Este a fürdőkádban még hancúroztunk egyet Majával aztán az elalvás is kicsit nehezebben ment,mert fel voltunk pörögve egy kicsit.

2009. szeptember 25., péntek

Ez a hét is véget ért!




Jól teltek az ovis napok, jól éreztem magam minden alkalommal. Készítettünk a héten sólisztgyurmából alkotásokat, kiszúrtunk minden féle formát. Elhoztuk haza, és anya azt mondta,hogy ha megszárad rendesen, akkor ki is festhetem. Már nagyon várom. Ma gesztenyéből készítettünk bábokat. Én 3 sündisznót csináltam, és nagy lelkesen mutogattam mindenkinek.

Szerdán keresztanyuékhoz mentünk fel az ovi után és játszottunk Lilivel az udvaron,meg fent is. Volt durca, meg sírás, meg durca megint, de azért játék is. Ma jobb formában voltunk. Ma délután a mamáékhoz vitt anya bennünket, és Liliék is már ott voltak. Jót játszottunk az udvaron és hiszti nélkül vettem tudomásul a pakolást és a hazaindulást is, aminek anya nagyon örült.

És a héten állítólag a sóskafőzeléket is megettem az oviban. És azt hangoztattam, hogy mindent megeszek. Így jutalmul anya csinált nekem vacsira rizskókot egyik nap, ma meg rántott tököt kukoricás rizzsel. Azt is szeretem. És sütött almáspitét is, amit két nap is ettem a vacsim után.

Csütörtökön délután itthon voltunk. Néztem Thomast, játszottunk Majával. És anya megrendelte nekem az oviba a Mini Manó foglalkoztató füzetet, és tegnap is néhány nekem tetsző feladatot megcsináltam belőle nagy lelkesen.

2009. szeptember 22., kedd

Kutya bajom

Szerencsére minden rendben vasárnap óta az egészségem terén... de ezt most anya le is kopogja. Nem úgy a modorom és a viselkedésem terén.. Tegnap a fürdés végére még a fenekemre is kaptam,mert anya türelme elfogyott. Szemtelen vagyok, kinevetem anyut ha szépen figyelmeztet, visszabeszélek és volt példa rá hogy a nyelvem is viccesen kidgutam. Természetesen ilyenkor ezzel védekezem,hogy csak vicceltem. . Anya nem látja viccnek.. :( Az oviban jól érezem magam, de a múlt héten és a héten is volt baleset (ma) amitől anya úgyszintén elszomorodik. És hiába próbál beszélgetni velem,hogy hát rögtön 4 éves nagy fiú leszek, és az éjjeli pelusról, na meg erről is le kellene szoknom.. csak nevetek rajta.. :(
A tegnap délutánunkat így nem részleteznénk, és a kisördög már reggel is benne volt a fenekemben. Anya nem volt a legvidámabb mikor az oviban elbúcsózott tőlem.
Ma igyekeztünk mind a ketten és bár összeakasztottuk a bajszunkat, de vidáman telt a délután. Hazafele az oviból ettem szőlőt, itthon játszottam Majával. Majd mikor ő aludni ment, akkor anyával készítettünk apunak egy szülinapi megelepit. Anya rajzolta a falevélen ülő csigabigát én meg kiszineztem. Sőt utána vágtunk is és olyan ügyesen körbenyírtam a falevelet, még a szárát is,hogy anya csak lesett és nem győzött dicsérni. Aztán anya elővette a Mini Manó újságot, amit megrendelt nekem az oviban, és én rögtön rácsaptam a várra meg a vitorlásra amit körbe kellett rajzolni. Megtaláltam a tortát a gyertyákkal is és megbeszéltük ki hány éves lesz az idén, és jövő januárban. :) A két képen is teljesen egyedül és ügyesen megtaláltam a különbséget, mind a 4et.
Aztán felkelt Maja, anya megetette és utána mindannyian leültünk az ünnepi vacsi mellé az asztalhoz. Volt gyertya is, ami nagyon tetszett nekem. Anya sáfrányos rizst készített kínai csirkemellel amit apa nagyon szeret. És ettünk a tegnap elkészült almáspitéből is még.
Utána pedig Maja mászkált le-fel, játszott. Én apát nyúztam még anya mosogatott, majd anyával repülőztünk, a papírrepcsimmel. Apa olyan farankó repcsit hajtogatott, hogy még pörgött is a levegőben amikor eldobtuk. És csodásan siklott!
Aztán jöttek a szokásos dolgok a megszokott menetben. A takarítás alatt anya száműzte a fürdőből Maja kiskádját, így mostmár mindig együtt fürdünk. Sokkal egyszerűbbek így az esték anya szerint. És még Maja megissza a tejcijét, addig nekem mesét olvasnak. Felváltva, egyszer anya, egyszer apa. Aztán pedig mindenki elalszik. Hol hamarabb, hol később.. Ma én voltam az első,mert szegény Maja köhögött. :(

2009. szeptember 20., vasárnap

Hmmmmmmmmmmm?

Hát az első itthon töltött éjszakám 2 hét után nem lett egy feledhetetlen emlék, az biztos. Éjfél körül arra ébredtem,hogy besikerült a kaki a pelenkába... jó híg volt, anya már el is könyvelte,hogy benyeltem valamit és hasmenésem van. Aztán fél óra múlva arra ébredt, hogy az ágyam közepén ülve .. boaaaaaa... Jött a nagytakarítás, sírtam, fürödtem újra, átöltöztem. Aztán meg fél órán át anya az orromat fújta... Nagyon mérgesek voltak apával,mert hát a szombati vendégségben sem volt éppen egészséges mind a két gyerek... :( Aztán újra elcsendesedett a ház. Anya legnagyobb meglepetésére a két eldugult orrlyukam ellenére reggelig egy köhhintés sem hangzott el és meg sem szólaltam, aludtam.
És reggelre kutya bajom sem lett, még orrot sem kellett fújni. VAlószínű valami megülhette a gyomromat, csak hát a borsófőzelék a szőlő és a túrógombóc nem igazán a nehéz ételek sorába tartozik. Ja és egy fél szelet csokitortát is ettem... A lényeg, a lényeg.. hogy jól vagyok és holnap megyek oviba, ha éjjel nem ismétlődik meg ez az egész.
Ma pedig délelőtt a vásárban voltam anyával. Igaz én nem kaptam semmit, de jól éreztem magam. Vettünk Lilinek szülinapi ajándékot. Anya vett a felső fürdőbe egy újabb szőnyegszettet,mert a régi már ment szét és a takarítás után kidobta. És két terítőt is kapott az asztalunk olyat ami lemosható,mert anyának elege lett a két disznó férfiből, aki abban a pillanatban leeszi a terítőt, amint új kerül az asztalra fel... :)
Délre értünk haza, sőt picit utána. Kaptam keresztanyuéktól egy Barbapapát ami nagyon tetszett. Hazafele jövet Anikónak meg a szomszéd Bandi bácsinak is meg kellett mutatni. Ebédeltem de sajnos a déli alvás kész cirkusz lett. Mire hajlandó voltam elaludni fél 2 volt, erre Maja 2 körül olyan cirkuszt rendezett le elalvás helyett, hogy sírva keltem, és nem tudtam már visszaaludni. A délután ennek ellenére nyugisan telt. Segítettem apának vacsit csinálni, és szinte egész délután gyurmáztam. Anyával, egyedül, apával is. Majd játszottunk kicsit Majával és a régi képeimet nézegettük.
Este pedig nem igazán kellett ringatni ám.

2009. szeptember 19., szombat

Két hét után újra itt

Apával dobáltuk a labdát az udvaron.


Itt pedig segítettem dédinek kukoricát morzsolni. :)

Szóval megjöttünk!

Na azon az ominózus hétvégén amikor kiköltöztünk mamáékhoz jó nagy vihar volt az első este mindjárt. Anya meg apa csak néztek, de bennünket gyerekeket szerencsére nem zavart a dolog, aludtunk békésen. Bár délután kint hancúroztam az udvaron és anya nem vette komolyan a komor felhőket és a szelet és nem adott rám még egy felsőt.. Az eredmény, hogy miután bementünk egyfolytában prüszköltem és folyt az orrom... :( A hétvége náthásan telt.. Viszont a vihar elvonult és szombat délben már sütött a napocska. Így a szalonnasütés -bár hüsi volt az idő-de nem maradt el. Nagy tüzet raktunk, és fini szalonnát, hagymát sütöttünk, és a parázsba alufóliába csomagolt pici krumplikat is tettünk. Pirítottunk kenyeret és csorgattunk rá szalonnazsírt...... Nyammmmm nagyon fini volt. Anya nem győzött fél szemmel engem lesni, hogy a szalonna mellé kenyér is kerüljön a hasamba,nehogy az éjszaka hányással teljen. Aztán Maja kádba és ágyba került, mi pedig még kint ültünk a tábortűz mellett. Játszottunk Lilivel. Fél 9 fele viszont mi mondtuk hogy szeretnénk bemenni. Így megfürödtünk és én mentem Maja mellé, Lili meg a másik szobába aludni. Anyáék még kint buliztak éjfélig. Aztán keresztanyuék a nappaliba, anyuék meg velünk közös szobába aludtak. Jól telt az éjszaka, nem is nagyon kellett orrot fújnom.
A vasárnapi nap is eltelt, bár nem igazán voltam toppon, folyton visítottam meg sírva fakadtam, mikor elvettek, vagy elkértek valamit.. Lili kekeckedett aztán meg én.. aztán duzzogtunk, visítottam.. Úgyhogy anyáink haja égbnek állt. Délben viszont Lili és én egy szobában aludtunk először. A másikat átengedtük Majának. Nehezen ment az elalvás, de aztán mindannyian aludtunk szépen.

A hétfő ovival indult, aminek örültem , semmi gond nem volt, hogy mamáéktól kellett menni. Viszont anya úgy jött értem, hogy az ovónéni mérte a lázam. Lázas nem voltam, de éjjel meg esete már köhögtem a nátha mellett. És ekkor estére már Maja is náthás volt. Így kedden ovi helyett a doktornénihez mentünk. Aki megállapította,hogy csak megfázás az egész, de aznap és másnap maradtam otthon. Rendetlenkedtem is eleget, és bár alvásnál köhögtem, de szerencsére semmi más bajom nem lett.

Csütörtökön és pénteken így ismét mentem oviba, ahol minden jó volt. Az evéssel vannak gondok, válogatok az ebédnél főleg, nem igazán akarom pl. a levesek tartalmát megenni.. csupasz tésztát eszek pöri helyett. Anya csak néz,mert ez azért itthon nem ilyen látványos...

Ezen a héten egyszer volt főzelék és mivel mondtam anyának hogy nem ettem meg a borsófőzit ő ma mondta,hogy ha ebédre megeszem a borsófőzit, akkor csinál nekem túrógombócot vacsira.. :) Jó alku volt!

Mamáékkal először vasárnap találkoztunk hosszabb időre,mert szombaton még dolgok volt hiába jöttek meg péntek este. De aznap velük voltunk,mert anya jött be apáéknak segíteni a parkettázásban.

Ezt a hetet pedig szintén kint töltöttük. Anya reggel vitt oviba, aztán jött fel takarítani és 3kor jött értem az oviba és közösen mentünk vissza mamáékhoz. Ott az udvaron játszottam. Volt hol apával, az egyik nap Liliék is kint voltak és bár akkor szakadt az eső, de így bent elvoltunk. Meséztünk, apa is olvasott mesét, játszottunk, bezsélgettünk.

Tegnap pedig átmentem apával a szomszédba és megetettem Bandi bácsi kutyusát. Az egyik délután pedig papának meg dédinek segítettem a ház előtt a garádot levágni és behordani a hulladékot. :)

Ma mamáék ismét elmentek mert programjuk volt, már reggel. Mi pedig felcuccoltunk és végre hazajöttünk. Nekem nagyon tetszett az emelet, csúszkáltam a parkettán. Most anya nagy feladata, hogy az ismét magamra szedett hisztit és bömbölést letörje kicsit. Ma gyakorolt is rajtam... A durcás és hisztis gyerekekel nem szeret beszélgetni állítólag és nem is szokta ölelgetni őket csak akik szót fogadnak... Milyen válogatós, nem? :):):)

Délután pedig elmentünk Robcsit felköszönteni. Nem voltunk túl sokáig..mert kicsit furi érezték magukat anyuék. Nem volt igazi szülinapi hangulat. Nem is nagyon készültek rá. Nagy volt a rumli, Lacus aludt - náluk tartották - és hát anya nem igazán tudott Majával mit kezdeni,mert nem akarta a koszba lerakni... Így csak egy udvariassági látogatás volt.. pedig én szívesen maradtam volna még.

2009. szeptember 4., péntek

Elköszönünk néhány napra


Tegnap is nagyon jól éreztem magam az oviban, akkortájt ébredhettem ahogy anya Majával értem jött. És onnan egyenesen mentünk a mamáékhoz. Jó nagyot játszottunk kint az udvaron Lilivel, mivel ők is kijöttek délután. És persze elköszöntünk mamától és papától és nagyon kellemes üdülést kívántunk nekik. Anya minden infót megkapott,hogy milyen teendői lesznek a jövő héten. Így ma még a saját ágyunkba aludtunk, és anya itthonról vitt az oviba, de délután ismét mamáékhoz megyünk ki és ott töltjük az egész jövő hete. Mamáék ma reggel elutaztak és megyünk dédinek segíteni és vigyázni a házra. :)

És a hétvégén ha az eső nem mossa el, akkor egy éjszaka Liliék is kint fognak aludni és este fogunk szalonnást sütni. Anyáék már nagyon várják, és biztos mi is élvezni fogjuk.

A jövő hétvégén pedig mamáék hazajönnek, de mi még maradunk pár napot és utána hétfőn még biztos onnan megyek oviba - mert anya be fog hozni minden reggel az oviba - mert apáék nekifognak és leparkettázzák az emeleti 2 szobát.

Ha hazaértünk jelentkezem az élménybeszámolókkal. Ja és még jövő hét szerdán szülői értekezletre is kell mennie anyának az oviba.

2009. szeptember 2., szerda

Gyors helyzetjelentés


Jól indult és jól telik az első hetem az oviban. Nagyon vidám és lelkes vagyok amikor anya értem jön délutánonként. Azaz tegnap apa jött, aminek nagyon örültem. Reggel még mindig kicsit megszeppenve állok az ajtóban mikor anya elköszön. De az ebédet is szépen megettem mind a két nap és tegnap már aludnom is sikerült rendesen. Az első nap nem úgy sikerült ahogy kellett volna valószínűleg,mert délután nagyon nyafis és hisztis voltam itthon. Anya szerint meg kell szoknom újra a közösségben alvást. Itthon csak Maja zajong, és azért az más. :) Voltunk az udvaron sokat motoroztam és hétfőn hazafele még a játszótérre is betérünk, ahol rugóhintáztam és miután anya beültette Maját a babahintába én is bekéreckedtem a másikba. :) Hazaérve pedig apa már itthon volt és tegnap ő jött értem és egész délután együtt voltunk négyesben. Itthon játszottunk, még Maja aludt addig pedig apával játszottam az állatkáimmal. Építettünk állatkertet nekik. :) Mostanában kezdek rádöbbenni,hogy mivel is fog járni,ha már Maja jön-megy a lakásban és mindenbe beledugja az orrát. Nem nagyon tetszik és ennek hangot is adtam már,hogy mégsem akartam ilyen jövő-menő tesót... Hát ez van. Meg kell szoknom,hogy a délutáni játék már nem arról szól,hogy velem játszanak, Maja pedig néz az ágyból vagy a pihenőszékből. Hanem szervesen ő is részt akar venni mindenben.. Ez lesz még egy hosszabb menet anya szerint.

Holnap pedig délután megyünk ki mamáéktól elköszönni,mert pénteken reggel ők elutaznak 8 napra üdülni. Pénteken pedig mikor az oviból hazajövök kimegyünk ismét,mert ott leszünk egészen addig még mamáék távol vannak,hogy vigyázzunk a házra és dédinek segítsünk.