2011. december 25., vasárnap

Lezárás

Hosszú idő telt el az utolsó bejegyzés óta, ami már mutatja,hogy megérett nálunk is változtatás, a lezárás. Csodás 6 év volt, sok élménnyel, emlékkel, amit olyan jó, hogy meg tudtunk örökíteni ilyen formában. És mivel anya szeret írni, és fontosnak tarja, hogy az arra érdemes eseményeket megörökítse, nyit egy közös blogot nekünk, a családnak, amiben néha nyomon követheti, aki számára fontos, hogy mi történik velünk. És ami megőrzi majd a jövő számára a múltat.

De azért kerek egészként 2011 utolsó hónapjának legfontosabb eseményei álljanak még itt, az emlékezés lapjain:
December 16-án voltam az idén utoljára óvodában. Délután pedig játszódélutánt szerveztek az ovónénik. Ott voltak a szülők, készítettünk kókuszgolyót, festettünk üvegfestékkel, játszottunk az új játékokkal amit a jézuska hozott délelőtt a csoport számára. Kellemesen telt az idő, és jó volt Maja és anyuék is ott voltak. :) Még egy általam készített gipsz képpel és mézeskaláccsal is megajándékoztam anyuékat búcsúzóul.

Ádvent arany vasárnapján egy fantasztikus élményben volt részünk. A Pap László Sportarénába vittek el anyáék egy fantasztikus disney jégrevüre. Csodálatos díszletek, jelmezek és csodás korcsolyázó mesehősök. Mese és zene, sok-sok fantasztikus élmény volt, amit ezen a délutánon kaptunk. És ha még ez mind kevés lenne, a Corvin sétány környékére kanyarodva sétáltunk egy picit a feldíszített pavilonok között, állatokat símogattunk, árusokat nézegettünk és a Corvin bevásárló központban megcsodáltuk a feldíszített fákat, az egész ragyogás. Aztán az étkezde játszósarkában töltöttünk egy kellemes fél órát mielőtt haza indultunk volna. A csemegénk mindezalatt anya itthon készített lekváros rácsosa volt, ami mind egy szemig elfogyott a finom gyümiteával együtt. Hazaérve már 8 óra volt, így a fürdés és a rövid mesét követően 9 óra is elmúlt mire elcsendesedtünk. De fantasztikus nap volt!

Aztán december 19-én kezdetét vette a karácsonyi szünet, ami nagy változás előtt még 2 hét biztonságot, és nyugalmat próbál teremteni körénk.. Eltöltöttünk végre 1 egész napot mamáéknál, ami már nagyon hiányzott mindkettőnknek, aztán még úsztam egyet, az idei év zárása képpen Milán bácsival. Voltunk Anikónál a szomszédban játszani egy délelőtt, 22-én pedig Líviékhez mentünk Erdőkertesre, és a karácsony kezdetét vette. Egy tv-játékot kaptam, amivel tv nélkül is játszani lehet (fene tudja a nevét! :D) és több féle játék van rajta. Ott is vacsiztunk és 8 óra fele érkeztünk csak haza.

23-a már a karácsonyi készülődés jegyében telt,mert úgy tudtuk apa másnap dolgozik 2-ig. Fát állítottunk, asztalt takarítottunk, terítőt igazítottunk, porszívóztunk, port töröltünk. Anya pedig már főzőcskézett, hogy másnapra nem maradjon sok tennivalója. Az égősor is felkerült a fára délután és a csúcsdísz is. Így már estére félig karácsonyi, angyalkaváró volt a hangulat.
24-én pedig nagy meglepetés ért bennüket,mert mikor keltünk 7 óra fele, apa ott feküdt anyu mellett az ágyba. Elment dolgozni, de végül kiderült,hogy nincs is termelés és semmi szükség rá, így haza is jött.
Ezután pedig örömmel telt a közös karácsonyi készülődés. Egy kis játék, anyáék főzték a halászlevet, rámoltak, előkészítettek még pár dolgot, majd kezdetét vett a fa díszítése. Csodaszép karácsonyfát kanyarítottunk ismét :) A halászlé is istenire sikerült és délben úgy belaktunk,mert anya még egy 3 fogásos tálat is készített utána, minden földi jóval! :D Aztán pedig közös alvást rendeztünk. Anya és apa is csatlakzott,mert szerintük ha ébren van valaki, az angyalka nem jön, és nem hozza az ajándékokat. A szekrény tetején már másfél hónapja volt egy nagy doboz, amibe meggyőződésem szerint az ajándékok lapultak, de nem láttam őket. És még én itt aludtam a nappaliban az ügyes angyalka az összes csomagot a fa alá rendezte! Nagy volt a meglepetés,mert a doboz érintetlenül a szekrény tetején figyelt! :D Ki érti ezt...
Aztán Maja felébredt és már alig bírtuk ki hogy szép ruhába öltözzünk. Csillagszóróztunk egyet, majd kezdődött az ajándékozás. :)
Egy szuper nagy legóházat kaptam amit 3 féle képpen lehet megépíteni, és a két nap alatt már mind a 3 variációt elkészítettem, szinte egyedül. Nagyon tetszett és élveztem. Maja játékával is lelkesen kirakóztam és közösen társasoztunk is egyet. :) Kellemesen telt a délután. Vacsira újra a déli finomságokból falatoztunk, na meg persze közben délután ettünk egy kis gyümit, majd a sütikből csipegettünk. :) Mesenézés, fürdés, mesézés után ezúttal is picit később hajtottuk álomra a fejünket.

A 25-ei délelőtt elég sok vitával telt, pont Maja volt folyton aki kötekedett, így anya haja már rendesen hullott délre. Ennek ellenére én nagyon elvoltam a legóval, ekkor raktam ki a 2. házat. Közben apa eltűnt néhány órára, de aztán ebédre már itthon is volt. Egy nagy tányér halászlét ettünk, majd a déli csendespihenő alatt a házikó 3. variációját is megépítettük anyával közösen. Éppen elkészültünk mire Maja felébredt.
Aztán pedig már gyorsan szedelődzködtünk, hogy indultunk Simák papához, ahol a fa alatt ismét sok ajándék várt ránk. Kaptam egy nagyon jó kis társast, Figurix a neve. Egy autót, egy horgászós fa játékot, egy markolót és egy fejlesztő füzetet. Ettem finomakat, szaloncukrot, sütit, vacsit. Hazafele elvittük Simák dédit is haza, aki szintén ott volt és a szokott időben érkeztünk meg. Így mesézés, tejivás és közös könyvolvasásra is jutott idő az alvás előtt.

Holnap pedig mamáék és keresztanyuék várnak, hogy karácsonyozzunk egy nagyot! :D












2011. december 10., szombat

Találkozás a télapóval

5-én este nagy lelkesen pucoltuk a csizmákat, cipőket. Meg voltam győződve róla, hogy ha szép tiszta lesz, akkor tesz bele a mikulás ajándékot. Reggel pedig az első utam oda vezetett és izgatottan suttogtam apának, hogy került csoki meg csomag is a cipőbe.
Délután pedig teljesen biztos voltam benne, hogy személyesen is eljön a mikulás, bár soha senki nem mondta egyik évben sem,hogy érkezik hozzánk, de biztos hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján én meggyőződéssel állítottam.
És kopogtak az ajtón is, nem sokkal az után,hogy magamra öltöttem a piros pizsimet, mivel állítottam ez az én mikulás ruhám. Felvettem a fejemre a sapkát is. :D
Megszeppenve, és tisztelettudóan válaszolgattam a mikulásnak és hordtam a csomagokat, átadtam a botját is a végén. Megköszöntük hogy eljött, aztán pedig minden egyes csomagot kibontva pontosan leltár alá vettem miket is kaptunk tőle ajándékba az idén. :D
Egy nagy kirakót és egy kicsi gömb kirakót is kaptam, közösen egy dvd-t, mézet, mogyorót, mikuláscsokikat és sok apróságot a csomagokba. Kellemes egy este volt!



2011. december 4., vasárnap

Sportcsarnokban szerepeltünk

Most már 13 éve mikulás nap környékén összegyűlnek a váci nagycsoportosok és vetélkednek egyet a városi sportcsarnokban. Idén én is részt vettem és nagyon élveztem! :D