2011. május 27., péntek

Gyereknap

Tegnap gyereknapi buli volt az oviban. Előtte még a védő nénik is meglátogattak bennünket, mert megint felütötte a fejét az élősködők járványa az oviban, így megnézték a fejünket. Sajnos a csoportban is volt.. anya reméli,hogy ezt a pár hetet még ami a nyári szünetig hátra van, megússzuk a vendégeskedésük nélkül.

De a lényeg hogy az udvaron töltött időt kicsit érdekesebbé tették nekünk az óvónénik. Volt egy nagy ugráló vár, amiben csúszda volt és ott tombolhattunk. Meg volt arcfestés is. Én tigris szerettem volna lenni, de a néni azt mondta hogy már nem maradt rá elegendő idő, hogy kifessen és közösen kiválasztottuk a csörgőkígyót. :) Nekem tetszett nagyon, nagy becsben tartottam egész délután. Így anya itthon meg is örökítette és csak utána mostuk le a fürdőkádban. Ráadásnak Loksa Fanninak még születésnapja is volt, így fini tortát is ettünk, hogy még izgalmasabb legyen a gyereknap.




A hét többi része majdnem szokványosan telt. Leszámítva a keddi napot amikor is szabit vettem ki az oviban. :D Apa már reggelről ment a mamáékhoz maszekolni, és anya azt találta ki hogy menjünk akkor mindannyian. Apa kivitte a cuccokat autóval, mi pedig a szokott időben keltünk és busszal mentünk utána. Nagy volt az öröm, főleg hogy én nyomhattam meg a leszállást jelző gombot, amikor mamáék utcájába értünk. :D

Szerdán a temetőbe vittünk virágot és elmentünk fagyizni is. Aztán egy eddig még fel nem fedezett játszótéren álltunk meg a kertes házak között, a temetőtől nem messze és jól éreztük magunkat ott is.. A végére egy kiadós hisztit is sikerült kanyarítanom aminek már az ősök annyira nem örültek, pedig Móni néni szerint aznap még aludtam is az oviban..

A hétvégénk sajnos nem anya tervei szerint alakul, amitől szomorú is rendesen, de még jó,hogy mi nem annyira tudjuk mikor is van gyereknap és nem követelünk rajta semmit. Ugyanis apa szombaton dolgozni fog, vasárnap pedig papával mennek az erdőre... :s De majd a jövő hét végén bepótoljuk, együtt anyáék házassági évfordulójával. :)

2011. május 22., vasárnap

Visegrád

Hála nekem a mai reggel megint brutál korán kezdődött.. Ugyanis 6kor keltem.. Anyának semmihez semmi kedve nem volt, lustizott a nappaliban mellettem fél 8-ig. Aztán nekikezdett a reggelinek, és közben a többiek is megébredtek. Az ebéd készen volt, mosogatott anya, mi reggeli után játszadozni kezdtünk. Aztán anyáék egyszer csak megkérdezték szeretnénk-e valahova menni. Maja nem akart, de én igen.. Aztán megemlítették a Visegrádi várat.. na akkor már mindketten mondtuk hogy igen. Úgyhogy egy gyors öltözés és pakolás után már a hátunkon is volt a batyu, lábunkon a szandál, kezünkben pedig a fényképezőgép és mentünk is Visegrádra. Azaz először fel Nagymarosra, ahol átkompoztunk a Dunán.







Nagyon szép volt a kilátás, a vár is tetszett, minden útvonalon bejártuk. Kipróbáltuk a kalodát, megnéztünk néhány fegyvert és egy mini vadászati kiállítást is. Láttunk sólymokat, lovat. Aztán a déli komppal visszajöttünk Nagymarosra és autóval hazafele vettük az irányt. Itthon megettük a lencsefőzit és a fasírozottat, majd a mozgalmas délelőtt után egy jó nagyot aludtunk. :D

Délután pedig irány Kosd, megyünk mamáékhoz egy kicsit játszani az udvarra...

2011. május 21., szombat

Contitech családi nap

A múlt hetünk úgy zárult hogy a vasárnapot mamáéknál töltöttük. Fini körömpörkölt volt az ebéd és egész nap az udvaron játszottunk annak ellenére hogy folyton lógott az eső lába és borús idő volt. Mi azonban jól elvoltunk. Ott voltak keresztanyuék is, úgyhogy teljes volt a csipet-csapat.

Kedden elmentünk anyával ismét a könyvtárba, visszavittük a könyvek java részét. Választottunk helyettük újabbakat. Találtunk egy kisvakondos mesekönyvet, amiben több történet is benne van a kisvakondról és hoztunk egy dínós könyvet is,amit még nem volt alkalmunk olvasni, de már többször megnézegettem és én magyaráztam Majának,hogy mi is van benne.

Szerdán a főtéren voltunk. Közben anya elugrott egy szemvizsgálatra, aztán apa tünt el, ment egy melót megnézni. Eközben mi rollereztünk és találkoztam ovistársakkal is, így jól eltelt az idő.

Csütörtökön anya már fél 3kor ott volt értem az oviba. Aztán összeszedtük apát, elhoztuk Maja biciklijét, amit apa a hétvégén szétszedett és egy bácsi lefújta neki gyönyörű meggypirosra. Utána viszont mentünk is mamáékhoz ahol már várt Maja és közben keresztanyuék is megérkeztek. Így a csodás meleg időben kint játszottunk az udvaron, remek békés egyetértésben mind a hárman.

Pénteken a posta-parkba a játszótérre mentünk. Ahol nagyon pártfogásomba vettem a Maja korabbeli kicsi lányokat. Az egyiknek segítettem a csúszdára felmászni többször is, aztán meg meg akartam fogni ahogy lecsúszott. Hát ez annyira nem sikerült,mivel pont összefejeltünk. Volt nagy sírás, nekem az orrom is vérzett kicsit,mert azt sikerült megütnöm.

Ma pedig nagy buli volt. Apa munkahelyére végre bemehettem. Nagy vágyam vált valóra, hogy megnézhettem végre hol is dolgozik apa! Nagyon boldog voltam mikor reggel bebújtam az ágyukba, és apa elmesélte mit fogunk délelőtt csinálni. És szerencsénk volt - apa itthon hagyta a kulcsát - hogy be tudtunk menni a műhelybe is ahol apa dolgozik..



És megnéztük az egész csarnokot is. Érdekes gépeket, robotokat és engem minden nagyon érdekelt amit apa mutatott és minden el kellett magyarázni mi miért van ott és hogyan működik.


Aztán átmentünk egy másik helyre, ahol már szólt a zene, álltak a sátrak, ugráló várak és érdekes játékok egy óvoda területén, ahol lehetett színezni, festeni, bőr karkötőt készíteni. Ezeket mind ki is próbáltam És volt egy Conti 7 próba, ami 8 állomásból állt, ügyességi feladatokból. Minden állomáson kaptunk egy nyomdát és ha összegyült az összes, akkor egy pici színes labda volt a jutalom. Nagyon élveztem és lelkesen szaladgáltam egyik helyről a másikra. Na és nagyon kitartó voltam. A bőr karkötő készítése nem tartozott a legegyszerűbb dolgok közé de én kitartóan végigcsinátam és gyönyörű munkám született.






Ebédeltünk is finom babgulyást és túrós buktát. Nagyon finom volt. Hazafele indulva pedig a bejáratnál ott állt egy rendőr autó, amibe be is lehetett ülni és kipróbálhattuk a szirénát és a villogót is. Nagyon tetszett.


Hulla fáradtan értünk fél 2-re haza és hatalmasat aludt az egész család. Fél 4kor ébredtünk. :)
Ja és egy héliummal töltött lufit is kaptunk a gyárban a látogatás során, amivel délután ment a nagy játék a lakásban.

2011. május 13., péntek

Anyák napja


Mi fiúk voltunk a rénszarvasok, és a Rudorfról szóló dal közben igyekeztünk felvenni a ritmust és táncolni. :d A lányok meg rázták a pompomokat. :D




Én voltam a mesemondó. A bátor ceruzáról szólt a mese. Nagyon aranyosak voltunk anya szerint.


Diussal egy közös versünk is volt.



Itt pedig a virág és ajándékátadás előtti utolsó pillanatok. Egy szép gyöngy nyakláncot készítettünk saját kezűleg a szülőknek. :D

2011. május 7., szombat

Az első PARTY élményem..

A hét legfőbb eseménye a mai napon zajlott, Hanga barátnőm születésnapja.. Bár a héten azt mondtam anyának, hogy Hanga szakított vele.. meg azt is hogy mi már csókolóztunk Hangával.. Na és persze tudom is ám mit jelent ez, hogy a szájára adjuk a puszit egymásnak.. Mert mi nagyon kedveljük egymást.. Anya haja kissé égnek áll,mert szerinte ez azért korai még..
De minden esetre az igaz, hogy nagyon kedves anyukája van Hangának és nagyon jól éreztük magunkat nálunk. Az anyukák végül mind elmentek, csak a gyerekeket hozták el. 7-en voltunk mint a gonoszok,mert volt 2 kisgyerek a meghívottak között akik sajnos lebetegedtek. Hanga is beteg volt a héten, nem is volt oviban, de a doktor néni gondoskodott róla, hogy szombatra meggyógyuljon. Csak a tortából nem evett szegény még egy falatot sem,mert a gyógyszer annyira elvette az étvágyát. Pedig fini torta volt. És voltak fini mini szendvicsek,meg mogyoró, meg mi szemnek, szájnak ingere. És persze sok féle játék. Rollereztünk, elektromos autóval mentünk, a lányok táncoltak, mesét néztünk, Zsoltival jókat játszottunk fent Botond szobájában is. És a végén még a nagy tesóhoz Csengéhez is bevettük magunkat, hogy a hörcsögöt megnézzük, aztán persze már alig lehetett kirobbantani bennünket onnan. :D






Anya is jól érezte magát, végig beszélgetett Hanga anyukájával. 7 óra volt mire hazaérkeztünk,majdnem mi voltunk az utolsók akik elhagytuk a helyszínt.. Azért történt, hogy a lufi és a csákó ott maradt, amit ugye haza akartam hozni, és meg is sirattam, de végül azért csak megbékéletem. Hangának egyébként egy nagy plüss virágot vettünk ajándékba és egy bonbont anyával. :)

A hetem többi napja sem volt unalmas. Voltunk lent a dunaparton ahol előkerült ismét a bicikli,mert a héten amikor lehetett a rollert részesítettem előnyben az oviba járkálásban. Kedden a zeneovin megmutattuk anyuéknak mi mindent tudunk már és Ildikó néni ajánlott anyának egy foglalkozást a múvelődési házban, ha szeptemberőltől nem lenne zeneovi,mert szerinte is van érzékem a dolgokhoz és az érdeklődésem is meg van ,ezért nem lenne szabad ez hanyagolni.. Szerdán pedig az idén először végre moszkvicsozhattam miután kerseztapu megérkezett a munkából. Nagyon élveztem. Vacsira pedig anya kakaóscsigái csúsztak lefele mindhármunknál.. utána meg egy nagy pohár kakaó!!!

2011. május 2., hétfő

Május 1-je

A szombati napunk sem telt unalmasan, ugyanis nálunk vendégeskedett Lili ismét délelőtt. Még anya elkészítette a torta piskótáját és összedobta a levest mi lefoglaltuk magunkat. Kellett egy kis ráhatás, de aztán már ment a hármasban való játék marakodás és örjöngés nélkül is. Aztán negyed 10kor összeszedelődzködtünk apával együtt és lementünk a Duna-partra. Előkerült a bicikli, a roller és a motor is. Na meg a mászókákat is meghódítottuk. Szóval nem volt unalmas, leizzadtunk rendesen. BEdöntögettük a fél liter vizet is fejenként amit anya a táskájában cipelt értünk. :D JÓ nagyot sétáltunk. Majd hazafele beugrottunk a piacra tojást venni,mert a torta a készletünk nagy részét felemésztette és szükség volt rá a tojásos nokedlihez. Itthon pedig anya gyorsan meg is sütötte,mert a noki már készen várt a hűtőben. Fini karalábélevest és tojásos nokedlit ebédeltünk aztán mindenki a saját ágyban nyugovóra tért. Apa közben lelépett és segített Laciéknál sátrat állítani az udvaron, mert másnapra keresztelőre voltunk hivatalosak.
A délután itthoni játékkal telt.

Vasárnap pedig szokás szerint engem nem kellett ébreszteni ám, fent voltam már 6 óra előtt... 8 órára viszont mindenki túl a reggelin csinibe öltözve indulásra készen állt az előszobában. A református istentisztelet elején megkeresztelték Titanilla Gizellát és utána egy presbiter néni segítségével hátramentünk a külön terembe mi gyerekek, gyerekistentiszteletre. Apa jött velünk, anya pedig maradt, hogy meghallgassa a papbácsit miről is beszél anyák napján. Az istentisztelet végén pedig mindannyian megjelentünk, egy papír szívvel a kezünkben, amit mi vágtunk ki majd felragasztottunk egy hurkapálcára. A presbiter néni előéneklésével elénekeltünk egy éneket és átadtuk az anyukáknak anyáknapja alkalmából. Nagyon megható lehetett,mert anya szeme könnyes volt (főleg hogy nem is számítottunk rá, hiszen mi nem járunk ide istentiszteletre, nem gondoltam volna hogy a presbiter hölgy ilyen leleményes) :)
Aztán hazafele vettük az irányt. Átöltöztünk kevésbé ünneplő ruhába, magunkhoz vettük a tortát amit anya előző délután befejezett, este pedig feldíszített és mentünk Lacusékhoz.
Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk. Egész délelőtt játszottunk kint az udvaron. Voltunk páran gyerekek és felnőtt is szép számmal volt. Aztán mikor behúzódtunk a sátor alá, 1 óra fele ebédelni, akkor kezdett el esni csak az eső. Háromnegyed 2 volt mire itthon nyugovóra tértünk és Maja ébredt előbb, engem anya úgy keltett fél 4kor.

Utána viszont nem volt maradásunk,mert már mamáék is vártak bennünket. Mire kirétünk Liliék már rakták a tüzet és készült minden a szalonnasütéshez. :D Naggyon ügyesen és türelmesen megsütögettem a magam szalonnáját, aztán egy kicsi kés segítségével fel is daraboltam és mind egy szemig meg is ettem fini kenyérrel és lilahagymával. :D Naggyon fini volt!
Aztán persze ment a bicózás, rollerezés, motorozás az udvaron este 7 óráig, amikor is szedelődzködni kellett és indulni haza,mert ma mindenkit a munka várta.