2011. július 24., vasárnap

Babalátogatóban a névnapos





Az elmúlt héten nem sok minden történt, főleg hogy az eső még azt is megakadályozta hogy a városba vásárolni tudjunk normálisan. Egyszer autóval indultunk, akkor is bőrigázott anya, bennünket a dzseki megvédett szerencsére. Kétszer pedig gyalog, de mindkétszer többször rájött valami szmötyi anya nagy örömére.

Szombaton viszont alig vártuk hogy apa hazaérjen a túlórából,mert Gergőhöz, Bálinthoz és Ákoshoz mentünk látogatóba. Már jó ideje tervezik anyuék,hiszen Ákos a 7 hónapos már, de eddig nem jött össze a közös időpont. Most viszont sikerült. A fiúk igen megilletődöttek voltak, én viszont egyből felszabadultam, anya szerint néha kicsit túlságosan is. Fini babapiskótát ettünk, amint az anyuci Piroska sütött, meg sajtos tallért. Ittunk házi meggyszörpöt és megnéztem a fiúk autóit. A végén már közösen is kikerült játszani és már nem voltam annyira zajos sem. Fél 7 volt mikor eljöttünk,mert a pici baba addigra újra megéhezett.. hiába az almapüré annyira nem a laktató hamik közé tartozik, meg hát nálunk is itt volt a vacsi és fürdés idő. Jó régen jártunk már nálunk, van vagy 3 éves is, így megbeszélték anyáék, hogy ennél azért gyakrabban fogunk találkozni, főleg hogy mi is jól elvoltunk egymással.

Vasárnap pedig a reggeli ébredés és pakolás után indultunk mamáékhoz, akkor még napsütésben és reménykedtünk benne,hogy az udvaron tudjuk megülni mama szülinapját és az én névnapomat. Hát nem egészen így lett. Délelőtt is egy jó nagy zuhit kaptunk a nyakunk közé.. és bár fél 2-re kitisztult és még a nap is sütött, de igen fülledt volt az idő, úgyhogy anyáék sejtették, hogy a napi eső adag nem ennyi volt.. Délelőtt meg is volt a nagy köszöntés, és én annyi, de annyi okos logikai játékot kaptam, hogy nem is tudtam hova kapjak. Azaz mindet szépen sorban kipróbáltam. A pingvines ügyességi játék jött be a legjobban, amit anyáék még a játékkiállításon vettek titokban nekem. Aztán a 3D-s kirakó, ami egy dínós földgömböt ábrázolt, az is nagyon tetszett. Lili kezdte anyával kirakni, aztán én folytattam, úgy hogy anya a számokat sorrendbe tette, azzal segített nekem. Kipróbáltam a tantrixet is, amivel a felnőttek is csiszolták az elméjüket kicsit. Kaptam egy Mi micsoda? könyvet a lovagokról és a várakról, pólókat, és egy Castell nevű társast déditől, amit szintén kipróbáltunk anyával még a kicsik aludtak. Az utcára is kimentünk biciklizni, anya figyelt én meg tekertem, nagyon tetszett.. Majd a lányok hamar ébredtek, így még nekik is volt kicsit alkalmuk az udvaron játszani. De mire Titáék megjöttek, addigra igen beborult és dörgött nagyon. Így alig pakoltunk össze és értünk be,már jött is egy újabb hatalmas zuhi, mint a délelőtti. És jó sokáig el is tarott.. Még mikor hazafele jöttünk, akkor is esett rendesen.
Titáéktól is kaptam egy érdekes összelapítható labdát és pólókat. Simák papa is befutott, csokit és pénzt hozott nekem. Volt sok fini süti az asztalon, anya lúdláb tortát sütött mamának, meg mézes lapos francia krémest nekem. Dédi isteni krumplis pogácsát, amit vacsira tettem félre,mert a délutáni sütizésnél már nem fért belém. Mama pedig rákóczi túróst. Amikor pedig már nem bírtunk az energiánkkal, anyaával és Lacussal leültünk társasozni az új kastélyos társassal. Ez is egy logikai játék, és nagyon ügyesen játszottunk mind a ketten vele, jártak a kis fogaskerekek az agyunkban! :)

Jó fáradtan és rengeteg élménnyel értünk haza.. A fürdőben még kicsit felbosszantottam apát, aki a kipacskolt vízen majdnem elesett, de az ágyban már nem kellett dajkálni, kb. 5 perc alatt be is aludtam.

2011. július 20., szerda

Kosdi nyaralás

Nagyon meleg hét van mögöttünk és mi nagyon jól tettük,hogy kimentünk mamáékhoz. Főleg hogy mindjárt szombat délután felállítottuk apuval a sátrat, kint az uaz előtt a kertben, és az első éjszakát már ott is töltöttük. Nem minden éjjel aludtunk kint, volt hogy hajnalban bementünk a lakásba, de jó volt sátrazni. Pancsoltunk is délutánonként a hűs napernyő alatt a fini meleg vízben. Nagyon jó volt ez is..



Hétfőn délután keresztanyuékkal kiegészülve elmentünk Pestre az Aquaparkba és egy jót pancsoltunk. Bár szomorúan érintett,hogy a gyerekmedence zárva volt,mert nagyon szerettünk volna azokon a csúszdákon lecsúszni. Kipróbáltunk egy másikat is, de az nem tetszett,mert a vízbe elsűlyedtem amikor megérkeztem. Kint a mini bébi medencében csúszdáztunk még a bébicsúszdán. A hullámmedence viszont nagyon tetszett és az is ahogy anyáék lecsúsztak a nagy úszógumis pályán.




Gyümiben sem volt hiány. Apa minden 2. nap 2 dinnyével tért haza a munkából. Papa szedte a sárgabarackot a barackosban. És a nyaralás elején még málna is volt a kertben. :)




Szombaton este keresztanyuék is kint aludtak. Az udvarba állították a sátrat és mind a hárman benne aludtak. Aznap este apa tüzet rakott, anya pedig sok zöldséget meg lilahagymát vágott össze a szalonna és a pirított zsíros kenyér mellé. Nagyon finom volt. És 9 óráig játszottunk kint, de addigra már lemerülőfélben voltunk, Lili is aludni akart menni, úgyhogy megkezdtük a fürdést. Mamáék is befutottak háromnegyed 10-kor, ők árusítani voltak délután. Így tőlük is elköszönve hajtottuk álomra a fejünket a sátorban.



Vasárnap anya fini gyorsa volt az ebéd, és délután felköszöntöttük Lilit, névnapján. Volt fini habos mézes-tejszínes krémes, amit mindenki csak úgy falt. Egykettőre elfogyott a tepsi süti. Na meg gesztenyés tekercs.. az is nagyon bejött mindenkinek. Este csak keresztanyuék mentek haza, Lili onnantól egész héten mamáéknál nyaral,mert a szülei dolgoznak mind a ketten. Mi pedig hétfőn délután jöttünk haza.

2011. július 9., szombat

Állatkert, strand, kánikula

A múlt hetünk mozgalmas volt, főleg csütörtök utána, amikortól apa is itthon volt egy rövid szabadságon. Szerdán a mamáéknál töltöttük az egész napot és olyan fantasztikus idő volt, hogy kint játszottunk az udvaron, de aznap még meg sem főttünk. Délután Liliék is jöttek, így közös játék is volt. Délben mama olvasott nekem,meg kártyáztunk, legóztunk még Maja aludt.

Csütörtökön pedig Pestre mentünk az állatkertbe, és mama is velünk tartott. Már nyitás előtt ott voltunk és az egész délelőtt is kevés volt arra,hogy bejárjunk mindent. A madárházba, hüllőházban és ezeken a helyeken nem is voltunk. Viszont láttuk a fókashow-t ami nagyon tetszett nekem. Béreltünk kis kocsit is, és egy darabig apa húzott bennünket, de aztán én meguntam az ücsörgést és magamhoz ragadtam a fuvaros ló szerepét. Ettünk barackot is mikor megéheztünk és minden nagyobb állatot megnéztünk, ami érdekes volt. A játszótér most kimaradt a sétából, de nem is baj,mert nem lett volna már rá időnk. Anya azt mondta, legközelebb akkor megyünk az állatkertbe ha már Maja is kibírja déli alvás nélkül, és egy kevésbé meleg évszakot választunk majd hozzá, hogy végre bejárhassuk az egészet és mindent megnézhessünk. A szurikátáknál az alagút azonban továbbra is az állatkert fénypontja maradt.









Délután nem voltam már olyan lelkes amikor anyáék elrángattak vásárolni,mert én szívesebben játszottam volna otthon. De nagyon meleg kezdett lenni a lakásban, így összességében ez sem volt rossz ötlet.
Pénteken pedig keresztapu és Lili csatlakozott hozzánk és a a gödi strand habjai között hűsöltünk, így nem éreztük a kánikulát. A karúszóval is kezdtem egyre bátrabb lenni, anya nem is vette elő a rózsaszín úszógumit. És mire jött az indulás ideje megtanultam "háton úszni" A lábammal tempózom és megyek hátrafele, ráfeküdve a vízre. Délbe másztunk ki a medencéből és lángost ebédeltünk, ami nagyon finom volt. Aztán pedig indultunk is haza, hogy Maja aludni tudjon. Végül azonban én és apa nem is haza mentünk. Kimentünk mamáékhoz,mert apának volt egy kis dolga és csak miután Maja felébredt az alvásból, addigra értünk haza.



Délután otthon játszottuk, de estére már igencsak 27 fok volt az alsó szinten is.

A nagy meleg miatt a Visegrádi Palotajátékok programját anya leszavazta az idén. Nem volt semmi kedve megsülni szombat délelőtt odakint. Így bent hűsöltünk, ebédet főztünk, pakoltunk és játszottunk, aztán 4 nagy táskával megrakodva délután elindultunk mamáékhoz. Kimenekültünk a hőség elől, és azóta itt hűsölünk és nyaralunk. Mi nagyon élvezzük, reggel 8 óra magasságában már az udvaron játszunk, aztán még Maja alszik addig én pihenek, társasozok a többiekkel, és délután jöhet újra a játék az udvaron.

Vasárnap mind együtt voltunk,mert keresztapuék is itt voltak. Sütöttek husit, játszottunk, pancsoltunk délután egy nagyot. Kellemesen telt a nap. Mama előhozott a padlásról régi játékokat ami még anyáéké volt. Babakonyhát, mosógépet, hozott le papa málnásrekeszeket, úgyhogy házat építettünk, főztünk, autót szereltünk,mert a gokartot is megjavította a papa, kellemesen elvoltunk. NÉha marakodtunk, de hát ez is a része a dolognak.

Hétfőn is kihozták reggel Lilit, és együtt játszottuk délelőtt az udvaron, aztán délután közösen látogattunk el a Ramadába Pestre. Keresztanyuék és Liliék is jöttek pancsizni velünk!

2011. július 6., szerda

Játszós délutánok



A héten eddig úgy alakult, hogy a délelőtt vagy piaci vásárlással telt, vagy pedig itthoni játékkal, főzéssel. Aztán délután nyakunkba vettük a várost.
Hétfőn apának volt dolga a város másik végében, és hogy ne kelljen gyalog hazajönnie, na meg mert ez az egyik kedvenc helyünk, elmentünk a hajós játszótérre. Nagyon jól eljátszottam. Egy kisfiúval fociztam, Majával és több gyerekkel hajósat játszottunk, homokozta. Remekül éreztem magam és meg sem álltam, jöttem, mentem rohantam végig. Közben apa is befutott és 5 óra után álltunk odébb, mert anya még Majának ígért egy kis itthoni játékot. Ugyanis a vonatozás 11 órakor jutott eszünkbe, és mire megépítettem a pályát,már nem sok játékidőnk maradt ebéd előtt. Így fél 6-ra hazaérve, még anya a vacsin ügyködött, addig mi játszottunk még egyet a sínpályával, majd összepakoltunk.

Kedden délután a dunapartra mentünk. Bicikliztünk egy nagyot, egészen a felső játszótérről elmentünk a kompkikötőig, ahol megnéztük a kompot amint kiköt,majd visszamegy a túlsó partra. Másztam falat, és láttunk kajakosokat, meg két sárkányhajót, ami átkelt oda-vissza a Dunán. Utána pedig fagyiztunk egyet,majd visszatekertünk a játszótérhez. Azaz én tekertem, a Maja futott a bicón. Ott még játszottunk egyet, találkoztuk Csabi bácsival, apa volt főnökével és a kisfiával. Hazaérve megint csak a vacsi, egy kis mese és fürdés maradt hátra.

A mai napot pedig mamáéknál töltöttük, egész nap az udvaron voltunk. Délelőtt kissé dédi idegeit borzoltuk, homokoztunk, autóztam, motoroztam még anya és mama bent ebédet főztek. Aztán délután szenvedtem egy sort, és nem tudtam mit is kezdjek magammal, pedig Maja is elég hamar felkelt és partner lett volna a játékhoz, csak nekem semmi nem felelt meg. Aztán megjöttek Liliék, és onnantól nagyon jól eljátszottunk. Néha anyáéknak kellett ránk szólni, hogy az elvetemült ötletekről lebeszéljenek. Most a mászóka jött be nagyon, hatalmast, másztunk, kúsztunk és csimpaszkodtunk rajta. Vacsizni kint a szabadban ettünk zsíros kenyeret fini kertben termett uborkával, paprikával. Aztán itthon már apa várt bennünket.

A hét többi napján pedig apa ismét itthon lesz, szabadságon, úgyhogy anyuék már ki is eszelték mivel is üssük el az időt. Holnap pl. az állatkertbe megyünk, és mama is csatlakozik hozzánk. Még nem is tudjuk, de biztos nagy élmény lesz!

2011. július 4., hétfő

NYÁRI SZÜNET!!!

Végérvényesen elkezdődött.. Most már itthon, a nyaralás utáni nyári szünidő is a kezdetét vette. Nem a legcsodásabb időjárással, és nem is igazi nyári idővel, de reméljük lesz azért ennél jobb is.

Kedden délelőtt minden esetre egy jót játszottunk a Dunaparton. Anya hétfőn főzött, sütött így keddre nem volt túl sok dolga, ezért ébredés és reggeli utána játéké lett a főszerep. Bicikliztem sokat, játszótereztünk, hintáztam is. Aztán 11 után már a felhők is gyülekeztek, jó kis eső lett délre, és az ebéd is közeledett, így indultunk haza.
Aztán vásárolni is kellett menni a héten, mert hát a készleteket így a nyaralás után fel kellett tölteni. Közben persze esett az eső, na meg én sem a legszófogadóbb formámat vettem elő ezeken az alkalmakon, úgyhogy mára már anyát sikeresen fel is mérgesítettem. Így most játszhatok egyedül még Maja alszik,mert anya azt mondta ez lesz ma a büntetésem, hogy nem játszik velem, egyedül kell elfoglalnom magam. Pedig mióta délben nem alszom előkerültek a társasok, tegnap is apával hármasban, meg egyszer anyával kettesben játszottunk a Catan telepesei junior társasommal, ami nagy sláger mostanában. Na és a Zingo is nagy kedvenc továbbra is. Persze annak ellenére hogy nincs alvás a meseolvasás sem marad el délben általában.. Mondta is ma anya, hogy azért a legszomorúbb,mert ha én kérek tőle valamit azt igyekszik teljesíteni, de amikor ő csak rendes viselkedést kér a városba, nem sikerült azt sem teljesítenem. És persze Maja csinálja utána, aminek jó nagy káosz az eredménye...

Csütörtökön mamáéknál legóztam szinte egész nap. Játszottam a kész házikóban, meg építettem én is egy házat. Aztán anyával közösen a maradék kockákból még egy nyaraló is készült. Hol Majával közösen, hol egyedül játszottunk benne.

Péntekre pedig születésnapi buliba voltam hivatalos. Izgatott is voltam egész délelőtt,már alig vártom hogy elérkezzen a 3 óra, apa befusson és mi mehessünk anyával. Délelőtt azért jókat játszottunk Majával közösen,még anya Lacus és Dominik tortáját készítette, aztán este fejezte be a tortát amikorra mi már kidőltünk és kb. 2 perc alatt elaludtunk.
A délután jól sikerült. CSak 4-en voltunk gyerek a bulin, de Beus anyukája és nagynénikéje igyekezett sokféle játékot kitalálni nekünk, hogy ne unatkozzunk. Elég pici lakásban laknak, így időközönként le kellett foglalniuk az örjöngeni kezdő gyereksereget. :) Volt főttkukorica, fekete-erdő torta, aprósütik. JÓl be is lakmároztam. És Beatrix anyukája még tortát is csomagolt nekünk, hogy az itthon maradtak is meg tudják kóstolni a fini meggyes tortát.

Szombaton apa túlórázott délelőtt, mi sem voltunk sehol, aztán délután szülinapozni mentünk. Dominik 1-én volt 3 éves, Lacus pedig 7-én lesz 5, így anya egy közös szögletes tortát készített nekik egy Verdával a tetején. Két gyertyát is szúrtunk bele. A fiúknak nagyon tetszett, alig bírták kivárni,hogy megérkezzenek a többi vendégek is mielőtt felszeletelték a tortát. Simák papáékat meg se tudtuk várni már, így is 5 óra is elmúlt mire a tortákat felbontottuk. Mindet persze végig kellett kóstolnom. Ági néni és Simák papa is hoztak egy házi készítésű tortát, amiből már csak Majával közösen ettünk meg 1 szeletet,mert addigra degeszre ettem magam. Pedig még anyával össze is kellett vesznem, amikor ő nem hagyta hogy az 5. gesztenyetekercs után még egyek belőle,mert tudta, hogy 2-3 torta lesz még ami úgy is végig akarok majd kóstolni.. Eléggé fel is pörögtem a vendégség végére, Lacust is magammal húzva, úgyhogy anyának egy másik oldalát is megismerhette a vendégsereg,mert a végén ő neki kellett engem és Lacust is kicsit helyre tennie.. Reméljük a nyári szünet azért ennél vidámabb élményekkel is szolgál majd a számunkra, és kicsit komolyan veszem anyát és visszaveszek az elevenkedő és már pofátlanba átcsapó magatartásomból..

A vasárnapot itthon töltöttük, mikor délben Maja aludt társasoztunk majd a számítógépen játszottam az egyszervolt.hu oldalon. Délután még festettünk Majával, további gipszformákat, amit még karácsony környékén öntöttünk, de most volt alkalom a pingálásra, na meg kedv is.. Meg a fa pörgettyűket, amit Beus anyujától kaptunk pénteken. Utána elővettük a duplót és az összes kockát felhasználva 2 háza is építettünk anyával, aztán pedig Majával közösen ment a játék. Az összepakolás terén mostanában én vagyok az élen járó. És ha éppen nem veszem zokon,hogy már pakolni is kell, nagyon ügyesen, fürgén rendet teszek.. Maja is igyekszik, egyre többet segít, és végén anya ölelése és puszija a jutalom a szép rendért! :)