2011. április 21., csütörtök

Rövid hét és annál több kaland

A kedd délutánt a játszótéren a Posta-parkban töltöttük. Bicikliztem, libikókáztam, kavicsokat dobáltam, homokoztam. Kellemesen éreztük magunkat.. Na meg egyszer a leckét is feladtam anyának, ugyanis rámjött a kakilhatnék.. Közwc persze sehol.. De ott voltunk nem messze a sószobától ahova járni szoktunk. Úgyhogy anya felnyalábolta a biciklit, motrot, szatyrokat és megmászta az 5 lépcsőfokot velük, közben még Majára is ügyelt hogy ne essen le a nagy lépcsőkön.. Aztán bent Mariann nénit megkértük,hogy ugyan már engedje meg.. .És megengedte.. :D Mondta hogy máskor is nyugodtan, ha ilyen gondunk akad.. :D:D Aztán vissza a játszótérre. Apa is becsatlakozott fél 5kor és 6 óra volt mire hazaértünk.

Szerdán volt az utolsó nap az oviban. Aznap tartottuk a Föld napját! Az ovónénik egy érdekes előadással készültek nekünk, ami az állatokról és arról szólt hogy hogyan kell vigyázni rájuk meg a növényekre, a földre.. Préseltünk palackot, ültettünk virágot és gyűjtöttünk papírt. Anya reggel jól megrakodva indult velünk így oviba.. Cipelte a kellékelet. Én bicóztam, Maja pedig motorozott. :D
Délután pedig autóval jöttek értem, aztán összeszedtük apát és irány Pest! Az Aquaword-be mentünk, ahol türelmetlenül toporogtuk végig azt a negyed órát ami még fél 5-ig hátra volt..
Utána viszont belevettük magunkat a vízbe.. A vizicsibe nem én lettem végül, de azért én is kipróbáltam a csúszdákat, meg voltunk a pezsgőmedencébe és a maszírozoó medencébe is. Nagyon jól éreztük magunkat! Ja és a hullámokat is kipróbáltuk kint a parton meg bent a medencében is.




Negyed 9 volt már mire az autóhoz értünk, ahol anya előkotorta a túrós és virslis croassonokat, amiket otthon sütött délelőtt és bemászott közénk hátra. Hazafele pedig nagy egyetértésben mindenki jól befalta a vacsorát. Mire hazaértünk Maja is éppen végzett. És se hiszti, se bealvás nem volt egész úton. Itthon aztán 1-1 bögre tejet kaptunk, na meg fogat mostunk és pizsamát húztunk, aztán jöhetett is az alvás!!

Nincsenek megjegyzések: