2011. április 11., hétfő

Dédi 77 éves lett..



Pénteken délután felmentünk Liliékhez játszani,mert már régen jártunk nálunk. Lili szeretett volna az udvaron lenni,meg persze én is, de a nagy szélre hivatkozva - amit amúgy én sem szeretek - anya lefújta az egészet. Helyette bent a szobában és a lakásban játszottunk minden félét, a felnőttek meg beszélgettek egy kicsit. Aztán még vacsora előtt haza is jöttünk, de anya megígérte, hogy vasárnap mamáéktól nem jövünk haza vacsora előtt..

Szombaton apa dolgozott, de anyával pont váltották egymást. Mert sajnos előző héten meghalt anya keresztapukája, és anya szombat délután temetésre ment. Apa maradt itthon és vigyázott ránk. JÁtszottam egy kicsit a számítógépen, aztán apát boldogítottuk még vacsoráig.

Csütörtökön 7-én volt a dédi 77. születésnapja. Vasárnapra tervezte a család az ünneplést, de sajnos ez felemásra sikerült,mert Lilike szombat estére belázasodott, és így keresztanyuék otthon maradtak. :( De mi azért kellemesen töltöttük a napot mamáéknál. Volt egy vendég is éppen nálunk Juszti néni, aki Bözödön - Erdélyben lakik, és a lányától Svédországból tartott hazafele. Néhány napot viszont eltöltött mamáéknál. Délelőtt játszottunk egy kicsit az udvaron is,mert a nap szépen és 11 óra után már melegen is sütött, de a szél még mindig rettentő eszeveszetten fújt, mint az előző két napon. Aztán ebéd után a tortát is megbontottuk, amit anya sütött dédinek. Az ajándékozás már előtte megtörtént, átadtuk a virágot és a tortát én és Maja. Aztán egy kicsit pihent mindenki.. Apáék forma 1-et néztek, de ők is inkább humott szemmel pihentek és a tv csak úgy szól.. :D Az asszonyok meg kint beszélgettek még mi pihentünk.
Aztán felkeltettük apát, mikor már Maja is felkelt és mi ketten kimentünk a kertbe sárkányrepülőt eregetni. Sajnos sírás lett a vége,mert apa túl hosszú madzagot adott a sárkányrepülőnek és az fennakadt a nagy diófa legtetején, és csak úgy lehetett lecsalogatni, hogy oda veszett a farka és 3 fele szakadt.. Ezt a délután folyamán mindnekinek elmeséltem aki szembe jött velem.
Utána bent folytattuk a játékot. Építettünk legóházat anyával. Verseket, meséket mondtunk, hogy megmutassuk mit is tudunk. Aztán vacsi után elköszöntünk Juszit nénitől, jó utat kívánva neki. Aztán mi is hazafele vettük az irányt.

Ma reggel ismét elkezdődött az ovi. A büntetés lejárt, úgyhogy biciklivel mehettem.. bár az úttesten nem a legfigyelmesebb módon keltem át.. körül sem néztem.. anya kicsit pipa volt mire az ovihoz értünk. Délután pedig elmegyünk a temetőbe és viszünk virágot.

1 megjegyzés:

Móni írta...

Gratulálunk dédinek! Sajnáljuk a sárkányrepülőt. Nekünk is van, de még sose próbáltuk nem is tudom miért :)
Anna, Máté és Móni