2011. április 2., szombat

Biciklizsonglőr..

Előre kell bocsájtani, hogy az oviban Hanga mostanában már egyáltalán nem akar barátkozni. Sőt azt mesélem hogy csúnyán néz rám,meg kikerül és nem is válaszol ha kérdezem.. Ő dicsekedett mikor én meséltem hogy biciklivel jöttem és hogy kipróbálhatja ő is ha szeretné, hogy ő már tud kétkeréken biciklizni, neki már nem kell a pótkerék.. Mondjuk ez engem annyira nem tört le, mert én ősz óta élvezem igazán a bringázást még így is, azóta érzem biztonságban magam rajta... De anya úgy gondolta, hogy majd kipróbáljuk mi is.. Csütörtökön délután a mamáéknál apa le is vette a pótkereket és próbáltunk biciklizni. Sajnos az udvar elég lejtős, így tutira semmi biztonságérzetem nem lehetett és nagyon nem éreztem jól magam. Nem is erőltették anyáék, de legalább hajlandó voltam megpróbálni egyensúlyozni. A héten már keresztapu is levette Lili pótkerekeit és ők is gyakorolták a bicózást.. Voltunk kedden délelőltt lent sétálni is, aznap még nem voltam oviban, mert így egyszerűbb volt anyáék számára a délután és még akart anya adni egy napot nekünk,hogy ott legyen és rám tudjon szólni hogy fújjam ki az orrom. Mert egyedül nem vagyok a legalaposabb, és az oviban sem foglalkozik ezzel senki. Szóval ősz óta először játszótereztünk igazán jót. MOtoroztunk-bicikliztünk is aztán pedig libikókáztunk, rugóhintáztunk és mivel Maja beült a hintába én is kértem hogy anya tegyen be.. És anya megállapította hogy még mindig nem tudom magam hajtani a hintával. Nem megy.. mondjuk nem is vittem ám túlzásba a gyakorlást, de ülve ez nem megy, csak állva a csónakhintán a mamáéknál..

Szerdán a főtéren voltunk biciklizni kicsit. Apa és Maja jöttek értem és apa hozta a bicómat, mert reggel gyalogosan voltunk kénytelenek oviba menni,mert apa elvitte az autót. Jó idő volt, kellemes volt. Hazaérve még itt találtuk Balázs bácsit. Aztán pedig újra előkerült a matricafesték és készült egy újabb remekmű az ajtóra és az ablakra, hogy minden szép húsvéti hangulatba öltözzön. Tojásokat is festettünk anyával, és a barkát is hazahoztuk csütörtökön a mamáéktól, hogy a tojásfánk is elkészüljön.

Ma pedig délelőtt Lili vendégeskedett nálunk. Én nagyon toleráns voltam Lili kitörései fele. Okosan lereagáltam a hisztijeit is és nem lettem olyan mint a dúvad. De anyával összeakasztottuk a bajszunkat párszor és volt nagy sírás meg veszekedés.. A szófogadás nagyon nem ment ma, sem délelőtt sem délután...
Aztán a déli alvás után vendégeink érkeztek.


Lujziék jöttek el hozzánk. Anya készített pizzát meg almás rácsost és sütött egy gesztenyetortát is mert Heninek szülinapja volt. Mindenből jól belakmároztunk, ittunk fini almalevet. Aztán én kissé túlpörögve a felnőtteken csüngtem sokat. De kaptunk egy szupi társast is Heniéktől, amivel le is ültünk játszani Lujzival. Játszottun is két menetet és nagyon tetszett a dolog. Szineztünk és rajzoltunk is. Lórival is okosan bántam, próbáltam neki dolgokat megmutatni és elmagyarázni. De voltak nagyon buta dolgaim is amikkel anyát elszomorítottam. A fürdés előtt pedig apánál is kihúztam a gyufát aminek a végén még a fenekemre is kaptam... :( Úgyhogy az elalvás nem lett éppen jókedvű..


Nagyon reméljük hogy a holnapi nap jobb lesz, hiszen apa egész héten dolgozott, holnap lesz megint csak itthon velünk egész nap..

3 megjegyzés:

Bea írta...

Nagyon ügyes vagy hogy megpróbáltad a kétkerekűzést.Bence még csak most tanulta meg a pótkerekes bicózást.
Beus

Lori and Ruben írta...

A hintazas meg nekem sem megy, de a bicozast mar nagyon kiprobalnam!
Jo is vegre kiszabadulni a jatszoterre! Remeljuk, hogy mar csak szep tavaszi napok jonnek:p
Nem csoda, hogy kifordultal magadbol annyi gyerekkel. Ez nalunk is mindig igy van:)
Lori es Ruben

Móni írta...

Hintázni Máté sem tud :( A bicajt pedig mi is most próbáljuk két keréken, mert tavaly még nem nagyon akart menni :(
Anna, Máté és Móni