Délelőtt az udvaron játszottunk tegnap. Néha unatkoztam,mert mama szerint azt én látványosan nagyon tudok. Egyszer meg szegény Maját fejbevágtam a lapáttal, pedig tényleg semmi rosszat nem tett. Aztán mikor keresztanyu elkezdett velem veszekedni, akkor még nekem állt feljebb.. kiabálva és dühöngve szaladtam el... Ebédre fini gombalevest és szrapacskát ettünk, aztán már délben nyugovóra tértünk. Fél 3-kor pedig anya mindenkinek ébresztőt fújt. Addigra mi már Lilivel ébren is voltunk. Majd elmondta, hogy apát összeszedjük a munkahelyén és megyünk strandolni, visszük Lilit is magunkkal. Mi nagyon örültünk, és még viszonylag türelmesen kivártuk azt is hogy apa megjelenjen.





A várakozás alatt is fotózott anya az autóban. Sajnos úgy jártunk,hogy amikor odaértünk, akkor derült ki,hogy valaki a gyerekmedencébe belekakilt, és így kiküldték a gyerekeket és leengedték a medencét.. Átmentünk a melegvizű nagyba, de hát az mély nekünk. Majának egyáltalán nem tetszett a dolog, aztán hamar anyával ki is mentek. Én a lépcsőn éreztem jól magam, sőt a biztonság kedvéért a karúszó mellé az úszógumit is felvettem, de aztán apába csimpaszkodva mentünk Lilivel együtt körbe-körbe a medencébe, meg mászkáltam a lépcsőn, sőt a végén már a medence szélébe kapaszkodva húztam magam körbe ott is ahol nem ért le a lábam. Nagyon élveztem, jól éreztem magam.
Lili volt a legvirgoncabb, ő félt legkevésbé a víztől. Egy órát csobbantunk, aztán kicsit kimentünk. Ittunk, megsüttetük magunkat a nappal, tettünk egy kört a starndon. Aztán Lili szedte a vízforgót,meg labdát és poharat és ment volna vissza a nagyba, meg én is, így apával hárman visszamentünk. Sajnos Lili hamar ki akart jönni és nem érezte jól magát. Anya érezte egy idő után hogy meleg a kis teste, így a strandról hazafele keresztanyuékhoz vettük az irányt és Lilit kitettük. Ő már sajnos nem jött a mamáékhoz vissza mert lázas volt. Keresztanyu ma viszi a doktor nénihez.
Én mamáéknál maradtam még egy napig,mert ma este véget ér a nyaralás, anyáék jönnek értem. HOlnap szülinapi buliba , sőt dupla buliba vagyunk hivatalosak oda megyünk. De lehet hogy a jövő heti kánikulában is leszünk még mamáéknál néhány napot.
2 megjegyzés:
Hűűű,de jó bulizás volt!!Mi még nem voltunk strandon,de anyáék tervezik hogy majd el kéne menni.....
Köhögés,az nálunk is megy állandóan.Borzasztó....:S
Bencikusék
Ez a strandolás szuper ötlet volt :) Ebben a nagy melegben nincs is jobb a strandnál na meg a hűs szobánál!
Anna és Máté
Megjegyzés küldése