2010. június 21., hétfő

Lakodalom van a mi utcánkba..

Na jó, nem a mi utcánkban volt a lakodalom csak a városban, de egy feledhetetlen napot tudhattam magam mögött.
Az igazat megvalva én már szombat reggel mentem volna a lagziba, de hát csak délután kezdődött így valahogy el kellett ütni a délelőtött. Egy darabig itthon voltunk, aztán apával elmentünk tankolni meg az autót lemosatni. Hazaérve még jött egy kis közös játék, majd ebéd és alvás, hogy az estét fitten bírjuk..
Apa segített az öltözésben, aztán indulásra készen még fotózkodtunk egyet. De anya jól is tette,mert nem volt alkalma kettőnket Majával többet lencsevégre kapni.



Az időjárás nagyon kedves volt hozzánk, sőt.. Igazi nyári meleg lett, még melegünk is volt még a főtér egyik végéből, a házasságkötőből, elmentünk a másik végéig, ahol a templomi esküvő volt.
A házasságkötőben még mind a ketten jól bírtuk a gyűrűdést. A végén már a szőnyegre guggolva figyeltük az eseményeket. De engem nagyon érdekelt, hogy mi történik, miért vannak ott a gyertyák, mit csinál az ifjú pár, miért isznak pezsgőt.


A templomban is érdekeltek az esemélyek, csak hát katolikus esküvő révén, nem túl sokat lehetett hallani a pap mormolásából,meg nem is igazán értettük mi történik pontosan. Közben pisilnem is kellett, de utána még vissza akartam menni apával a szertartás végére. Aztán fotózkodtunk egyet közösen és nagyon tetszett ahogy a vőfény mindenkinek osztott ki egy héliumos lufit, amit aztán közösen felengedtünk.. Nagyon szép volt. Készítettek csoportképet is a násznépről.


Aztán anyától és Majától búcsút vettünk. Anya elvitte hugit mamáékhoz, én pedig apával busszal mentem el az étterembe, ahol folytatódott a buli. Hamarosan anya is csatlakozott és a vacsora is kezdetét vette.




Vacsi után a kertbe is kimentünk kicsit, de rengeteg szúnyog volt, nem sok időt töltöttünk ott. Viszont megdajkáltam Bencét. Apa unokahugának a kisfiát. Nagyon tetszett nekem már Barbi ballagásán is.



A vacsora után elfoglaltam a főhelyet, a mennyasszony helyét és Marika nénivel, a mennyasszony anyukájával (aki apa keresztanyuja egyben) diskuráltam,meg megdézsmáltam a savanyúuborkát. A vacsi is nagyon fini volt. Ettem a levesképből, főthúsból és a sajttal töltött husiból krumplival.




Ők pedig az ifjú pár, Gizus és Tibi.



Itt pedig már mennyecskeruhába éjfél után.


A vacsi után nem sokkal a sütiket is kihozták, abból is ettem. Tándoltam egyet anyával,meg apával és a mennyasszonnyal is. Szaladgáltam, beszélgettem mindenkivel, jól éreztem magam nagyon. Anya 10 órakor szedett össze, elköszöntem Tibitől és Gizitől,meg Simák papáéktól is és anya elvitt a mamáékhoz. Nagyon fel voltam pörögve, nehezen tudtam csak elaludni.
Reggel majdnem együtt ébredtünk Majával, bár szerintem Maja azért ébredt fel mert papa nagyon horkolt. Ezt újságoltam negyed 8kor mamának. Bent a lakásban játszottunk. Keresztanyuék is csatlakoztak hozzánk 10 óra fele.. Anyáék csak akkor futottak be amikor már minden gyerek elvonult aludni egyet. Nekem nem nagyon sikerült. Először pisilnem kellett, aztán 20 perc múlva azzal jöttem, ki, hogy én már ki is aludtam magamat. :)
A délutánt az udvaron töltöttük, bár 2x is elkezdett szitálni az eső, de kellemes volt az idő. Voltunk a szomszédban cseresznyét szedni, csak sajnos nagyon sok megrohadt már a fán, és a többi meg nagyon kukacos volt.. De azért az élmény az nagyon jó volt,hogy mászhattam létrára keresztapuval és apával és szedhettem a cseresznyét.. Aztán egy keveset csemegéztem is belőle. Meg dédi vett barackot, azt ettük még. Mama pedig fini túrós sütit sütött, abból lakmároztunk egész délután.

Keresztapu pedig készített egy nagy "buborékcsinálót", amivel hatalmas buborékokat alkotott. NAgyon élveztem, meg Maja is.. Lilike hamarabb megunta a dolgot.



Voltunk fent a kert végén is keresztapuval repülőzni. Van neki egy nagy távirányítós repülője, és azt reptette én meg gyönyörködtem benne.
Este még a vacsorát is mamáéknál ettük meg aztán gyors mosdás után összeszedelődzködtünk és itthon már semmi más dolgunk nem volt csak a tejcsi, fogmosás, mesézés és az alvás.

2 megjegyzés:

Móni írta...

Szép volt az ifjú pár! A lagzi jó dolog egyszer már én mi is részt vettünk rajta!
Anna és Máté

Mia és Maja írta...

Hűha,nagyon csinik voltatok mindannyian,le a kalappal!!!:p:)

Az ifjú pár is gyönyörű és biztos nagyon jól éreztétek magatokat.

Mi az idén (legalábbis eddig) úgy néz ki,nem megyünk lagziba,anyáék nem is bánják,mert tavaly voltunk egy párba!;)

A vasárnapotok is szép volt,nálunk mára annyira elromlott az idő,csak esik és esik,mi meg bent agyonra unjuk magunkat!:s

Puszi,szép álmokat!:)