2010. június 18., péntek

Cseresznyézés




A hétvégén mamáéknál leszedtük azt a kevéske cseresznyét a mi a kisfán volt. Nagyon fini cseresznye, reméljük jövőre töb is lesz rajta. Anya többször is vett a héten a piacon cseresznyét nekem,mert nagyon ízlik, most ez a favorit.
És az oviban is jól érzem magam továbbra is. Főleg hogy a héten már nem is jár 1-2 gyerek, akik túl erőszakosak voltak és buta dolgokat mondtak, amivel megilyesztenek engem. Sajnos Hanga barátnőm bárányhimlős lett, így már nem is jön oviba csak szeptemberben, ezt viszont nagyon sajnálom. :( De azért tegnapra már találtam is egy másik kislányt, aki nagyon tetszik nekem. Kirának hívják és valóban szép kislány.
Tegnap ovi után mamáékhoz mentünk, azaz anya először elvitt a fodrász nénihez,mert olyan sűrű és sok hajam van mint neki, és nagyon melegített a kánikulába. Meg hát szombaton lagziba megyünk és kell hogy csinos legyek addigra. Utána mamáéknál az udvaron játszottunk, Lilike is ott volt, ügyesen elvoltunk. Csak a vége felé lettünk kergék egy kicsit. Az eredménye az lett hogy egy jó nagyot estem,megütöttem a fenekem és lehorzsoltam a bokám. Volt is nyafogás az esti fürdésnél.
Ma délután pedig megyünk Gizikéékhez, hogy elvigyük nekik az esküvői ajándékot és a tortát. Reméljük ez a ronda idő elvonul addigra, de most még az udvarra sem fogunk tudni kimenni az oviba,mert olyan hatalmas eső kezdett szakadni.

1 megjegyzés:

Móni írta...

Sajnos a mi Dédinknél a telken a cseresznye mind elrohadt a fán :( A hétvégére kívánunk nektek szép időt vagy legalábbis eső menteset!!!
Anna és Máté