2008. december 26., péntek

December 26-a







Délután Simák papához mentünk ahogy felkeltem. A délelőtt itthon telt játékkal,meg azzal, hogy nem a legszófogadóbb formámat hoztam.. kissé apa is kiborult már a végére, én meg bőgtem rendesen.. sajnos Kristóf mostani formája kicsit beárnyékolja a karácsonyt. De megépítettük az új vasutamat, és szinte egész délelőtt azzal játszottunk,most más nem is került elő. A kisvakondos kockakkirakóval játszottam még egy kicsikét.



Délután pedig Simák papa új házához mentünk. Még nincs teljesen kész, így nem lehet igazán jót hancúrozni,mert csaka konyha az ami lecsempézve és berendezve nagyon szép, de a nappaliban nincs sehol burkolat és bútor sem igazán. De azért ez bennünket gyerekeket annyira nem zavart. Lacus hozta az új távirányítós autóját, amit nekem is kölcsön adott egy kis hiszti árán. Én kaptam egy cementes autót, sok-sok építőkockát, egy Thomasos kispárnát és egy szétszedhető-összeszerelhető markolós autót.



Voltak fini sütik is, de most valahogy nekem nem kellett. Egy pogit ettem meg, narancslevet ittam hozzá és ezzel most be is értem. Ölelgettem Dominiket és beszélgettem hozzá, ezt anya le is fényképezte. Simák dédi is eljött, őt már elég régen láttam.



Hazaérve még egy kicsit játszottam az új autókkal, aztán anyáékkal közösen megvacsiztunk és ma este a mese helyett diavetítőt kérem apától. Előtte még gyújtottunk csillagszórót ami szintén nagyon tetszett nekem.



Holnap pedig a délelőttöt Liliéknél fogjuk tölteni és náluk is ebédelünk majd. :)



3 megjegyzés:

Lori and Ruben írta...

Minnél több helyre mész, annál több jó kis meglepit kapsz:)
Nagyon édesek vagytok Dominikkal! Jól is jön majd az a gyakorlás.
Lori

Melinda írta...

Simák papáéknál is nagyon sok szép játékot kaptál Kristóf! Ahogy öleled a Dominiket, nagyon aranyosak vagytok együtt:)
Sajnáljuk, hogy mostanában nem vagy a legszófogadóbb, szorítunk, hogy ebből a korszakodból hamar kilépj, anyukám is csak imádkozni tud, ha én lépek hasonló korba:(((( Kitartást Szilvi anyu, tudod, nekem is vannak dilisebb napjaim és olyankor anyukám is kikészül elég rendesen:(
Millió puszi Nektek, várjuk a beszámolót, milyen volt Lilikéjéknél!

Gabi írta...

Azt a távirányítós autót mi is kipróbáltuk volna.;):)
Szkokán fiúk