Az utolsó napnak is vége...

Javaból építettem egy hatalmas darut és egy kosaras autót, ezzel fogadtam anyát az utolsó pénteken az oviban. Kár hogy anya nem fényképezte le, sajnos eszébe sem jutott... A tényre pedig, hogy utoljára teszem be a csoportszobánkba a lában, csütörtökön este döbbent rá ősöm... Bizony ennek is vége lett! Elteltek az ovis évek, ami rettenetesen döbbenetes, hiszen annyira szalad az idő. Ugyan akkor sok-sok emléket, élményt szereztek, amik közül néhányat remélhetőleg meg is őriz majd kicsi fejem akkor is ha már nagyobb lesz/leszek.
Sok vidám gyereknap, izgalmakkal teli anyáknapi műsorok. Játék az udvaron, minden évben új részen, új játékeszközökkel, így az unalom szinte teljesen kizárt volt. Igazi barátom ugyan nem lett, akit megsirattam volna, nagy nagyon sajnálnék. Ezt anya sajnálja inkább. Önmagát látja bennem és jobban szeretné ha egy olyan kis emberke válna belőlem aki maga köré gyűjti az értékes, hasonló értékrenddel rendelkező barátokat, és élvezi, éli vidáman az életet. De bár kívülről rendkívül barátkozós, vidám természetű emberke vagyok, rettenetesen nagy az irányítási vágy, az irányítani akarás bennem, amit persze senki nem visel túl jól. A kudarcok esetén pedig összetörök. JÖn a sírás, a dühöngések. De nagyon tudok ragaszkodni, szeretni, segíteni szeretnék mindenben, de főleg a felnőtt dolgokban. Még mindig kicsit közelebb áll a felnőtt világ hozzám, szívesebben beszélgetek felnőttekkel, nagyon könnyen találok velük kapcsolatot.Viszont nagycsoportra már a gyerekekkel is egyre könnyebben megtaláltam a kapcsolatot, a hangot. Igyekszem szót érteni, teljesen idegenekkel is hamar beszédbe elegyedek és keresem a közös játék lehetőségét a gyerekekkel pl. egy játszótéren.
Nagy fordulat következik az életemben, pont olyan nagy, vagy még nagyobb mint amikor óvodába kerültem. Anya azt is megsiratta, és biztos hogy ezt is meg fogja. Jön a nagybetűs élet, amit azért annyira nem akart siettetni anya, sőt jobban szeretné ha még egy darabig nem kezdődne el. Hiszen innentől a tanulásnak egy fontos helyen kell állnia az életemben. Szeretné ha megszeretném, ha megkedvelném, hiszen a következő évek, a jövőm ezen múlik. Mennyire fogadom el, hogy a tudás fontos része az embernek, és nagy álmokat, vágyakat csak ezen keresztül lehet megvalósítani.
Tehát összeszedtük cókmókomat, kirámoltuk a szekrényemből az alkotásaimat. Móni néni engedélyével levettük a csodás csigabiga jelemet az ajtóról és a családi rajzunkat is ami anya számára nagy kincs. Majd elköszöntünk Móni nénitől, átadtuk a pici ajándékunkat, egy levelet és útnak indultunk, haza.. .utoljára Kristóffal...