2011. április 29., péntek

Fülig vigyor..

A locsolkodás nagyon jól sikerült hétfőn. Egyrészt szuperül éreztem magam keresztapu és apa társaságában, később papa is csatlakozott hozzánk mikor már Kosdon jártuk végig a rokonokat. Másrészt nagyon sok pénzt locsoltam össze, amit anyával közösen kötünk majd el.
Tegnap már két keréken mentem az oviba a biciklimen. Kicsit még bizonytalanul, néha esetlenül, a kanyarokkal nem éppen barátságban tekertem, de anya szerint így legalább nem hősködtem mint 4 keréken és figyeltem meg koncentráltam, betartottam a szabályokat. Hazafele a tér fele vettük az irányt és még fél 4kor mi voltunk az elsők, fél 5-re a fél óvoda is megjelent és lelkesen gyakoroltam a bicózást, tekertem körbe és körbe. Néha kölcsön adtam Hangának,meg az új kislánynak, és 1-2 kisfiú is mehetett vele néhány kört. Jól éreztem magam. Közben apa is becsatlakozott és hazafele meglepetten látták hogy még nyitva a játékbolt (negyed 6 volt). Így egyből anya meg is mutatta a rollert amit kinézett nekem. Apa elégedett volt, neki is tetszett, úgyhogy a locsolópénzem egy része rögtön elköltésre került és kaptam egy masszív, nagyfiús rollert az árából! :) Nagyon fülig ért a szám, rettentő boldog voltam. Hazáig büszkén mentem vele, mint a nagyok. Lábakat felrakva szinte szlalomozva. :D Ma pedig persze rollerrel kellett az oviba is elmennem. :) :)

2 megjegyzés:

Lori and Ruben írta...

Kepet is kerunk! A roller most nalunk is nagyon meno, a kovetkezo a bico lesz, lenne...:)
Lori es Ruben

Móni írta...

Jó sokat locsoltál ha kaptál egy rollert :) Ügyes vagy!
Anna, Máté és Móni