Csütörtökön anya kicsit hamarabb jött értem az oviba, aztán apát a munkahelyről egy maszek melóhoz szállítottuk és mentünk ki mamáékhoz, ahol Maja éppen ébredezett. Sajnos mivel aznap egész nap esett az eső, és még jég is esett délután, még mi aludtunk az oviban, így nem tudtam kint játszani, pedig minden félét kitaláltam, de egyik alkura sem hajlottak anya és mamáék. Így maradt a benti játék. Közben mama megvarrta az anyáknapi ünnepségre, és persze a lagzira a csodás szövetnacimat és egy mellénykét is hozzá! Anya szerint nagyon csini leszek benne! :)
Pénteken apa szabadságon volt, így anyával kettesben sétáltunk el reggel az oviba, sőt Anikó is jött velünk egy darabig. Aztán anya elmondta,hogy ebéd után jön értem, és így is volt. EGyedül sétáltunk haza ketten, közben beutrottunk egy boltba. Itthon aludtunk, majd pedig szedelődzködtünk. Kicsit bizonytalanul indultunk neki,mert az égen voltak hatalmas fehér habos felhők és szürkék is, és a szél is eléggé fújt. De szerencsére nem esett az eső, és egy kellemes délutánt töltöttünk a veresegyházi macifarmon.. :)

Először felmásztunk a vonatra és vonatoztunk rajta egyet...

Aztán pedig elindultunk körbe a bekerített terület körül. Etettünk macikat, akik közül 2 is volt olyan gonosz,hogy elvette a fakanalamat.. Először sírva is fakadtam és dühösen szidtam a rossz macit, majd elindultam vissza egy másik kanálért..

Ekkor már apa rutinos volt és 2 kanalat hozott, így mikor a 2.at is elvette a maci, már nem volt sírás..

Láttunk farkast, aki éppen egy varjút fogott meg és hát megette.


Gólyák is voltak egy elkertett részen, és persze én rögtön tudni akartam miért nem repülnek el. Láttunk rénszaravast is. Állt ott egy másik család is, és a kislány megkérdezte,hogy tud-e repülni. Mivel a mikulás rénszarvasa tud, így az anyukája azt mondta,hogy igen. A kislány pedig nem akart arrébb menni,mert várta hogy a rénszarvas felrepüljön. Azátn mondta neki az anyukája, hogy hát mivel nincs most mikulás, így nem repülnek a rénszarvasok.. :)
3 megjegyzés:
DE jo napotok volt,sok sok szep allattot lattatok,es meg macikat is etettel klasz lehetett.DE jo hogy vonatoztal es sok mas dolgot is csinaltal.MIndig olyan jo kis programjaitok vannak.pusizka
Hűűűűűű,hogy nektek mennyi ilyen kis programotokban van részetek!!
Jó nektek,nekünk is kéne már valamit szervezni de valaki mindig gödhöl....
Bencikusék
A macikat (és a többi állatkát) mi is szertjük és nagyon jó kis program :)Szerencse, hogy jó idötök volt!
Anna és Máté
Megjegyzés küldése