2009. május 7., csütörtök

2009. május 6.

Nagy nap! Anya azóta csak bőg.. mert még mindig nem biztos benne, hogy jól döntött-e... Pedig sok érv szól mellette. Mert hát nálam nem az volt ovi ügyben a szitu, hogy én nem szerettem oda járni, nem éreztem jól magam. Mindenki a haverom volt. Mindig mosolyogtam ha mentem, ha anya jött értem... és emiatt anya szíve majd megszakadt hogy most mit is tegyen.
Ettől a naptól viszont új oviba járok. Van két aranyos, fiatalos ovónénim, Mónika és Andi. 19en vagyunk összesen a csoportban, és annak ellenére hogy évvesztes vagyok, ez a két ovónéni visz végig egészen a nagycsoportig. Van egy nagy füves udvar sok-sok játékkal, ma pl. motorzotam itt.
Tegnap csak 1 órát voltam anya nélkül, miután anya és az ovónéni megbeszéltek néhány dolgot. Ma már reggel vitt anya és ebéd után jött értem.
Ebben az oviban pizsiben alszanak a gyerekek, nem abban a ruhában amiben kint voltak az udvaron. Szívesen átcserélik a gyereken a ruhát, hogy ne a koszosban legyen bent is a teremben. Anya kapott egy 3 oldalas papírt amit ki kellett töltenie rólam, hogy az ovónénik még jobban meg tudjanak ismerni engem. Mikor tegnap 1 óra múlva jött értem azt látta, hogy az egyik ovónéni ölében ült 2 kislány és mesét olvasott nekik. A másik lent ült a földön mellettünk és figyelte ahogyan tologatjuk a vonatot a sineken és autózunk. És segített a sineket megépíteni amikor ezzel akartunk játszani. Ilyet anya régi oviban sosem látott... És ma mondtam anyának,hogy voltam ebéd előtt pisilni és az egyik ovónéni segített nekem. Ja és a pólóm ugyan úgy be volt tűrve a nadrágba, ahogy anya tette reggel.. nem lógott ki, mint az atlétám mindig a másik helyen..
De ezek ellenére is tiszta para szegény.. én sokkal jobban bírom a gyűrődést. Kedden este anya és apa leült velem beszélgetni. Megkérdezték mit szólnék hozzá, ha egy másik oviba elmennénk másnak. Megnéznénk az ovit,megismernénk az ovónéniket. Én lelkes voltam. és reggel is örültem neki,hogy másik oviba megyünk. Amikor az ovónéni kérdezte tőlem, hogy elengedem-e anyát vásárolni egy órácskára, első szóra mondtam hogy igen. Aztán kézen fogott az ovónéni, és mondta ,hogy megmutatja milyen játékok vannak..
Holnap is jövök haza ebéd után, de hétfőn már ott fogok aludni. Mert ma is megkérdeztem anyát, hogy mikor jön értem csak alvás után.

És a tegnapi napom már azért is szuper volt,mert megint a mamáéknál voltam délután. Az oviból fél 11-re hazaértünk. Akkor nekifogtam játszani szépen, anya csinálta a dolgát, rendet rakott. Majd megebédeltem, kétszer kértem a paprikáskrumpliból, és alvás után mentünk mamáékhoz. Sajnos az idő nem kedvezett nekünk, esett és hideg volt, de bent nagyon jól elvoltam. Liliék is jöttek.. Nem voltunk meg vita nélkül, de nem kötözködtünk annyit mint előző nap délután a Liliéknél. És még a hazaindulás is kisebb zökkenővel csak, de simán ment.
És szombaton ismét kint leszünk,reméljük addigra az idő is megjavul már!

2 megjegyzés:

Bogár és Gerti írta...

Ez az ovi már remélhetőleg tökéletes lesz :)
Puszi

Lori and Ruben írta...

Akkor te simán vetted az akadályokat:) Ügyi vagy, mond anyának is, hogy ne parázzon.
Jó idöt ide is!!!
Lori és Ruben