2008. december 19., péntek

Őrültek háza

Tegnap a délelőttöt ismét a sóterápián kezdtük anyával. Megnéztem a Madagaszkár 2. c. filmet, majdnem végig, nagyon tetszett! :) Ez az időjárás viszont anyának már annál kevésbé.. Azt mondta elege van az esőből és nagyon utál ilyen időben vezetni... szegény... szerdán hazafele meg már sötét is volt,mert akkor déluátn voltunk.
És hát eső ide, meg oda, azért még továbbra is maradt elintézni való, úgyhogy boltba is mennünk kellett. Jött az esőkabim és irány. De végre meg van dédi karácsonyi ajándéka is, gyümit is vett anya és Robika ajándéka ami hiányzott, az is bevásárlásra került. :)
Tegnap apa már itthon volt délután mire felébredtem. Sajnos annak ellére, hogy szerdán éjszaka egyszer sem keltem (anya persze ilyen nyugodtan nem tudott aludni, folyton leszte hogy éppen az ágy melyik végében vagyok) a déli alvásom alig volt 1 óra és akkor köhögtem. Apától meg megkérdeztem, hogy mit keres itthon, hiszen még nincs is este... :):):):) De mondta, hogy Csabi bácsi megelégelte a munkát és úgy döntött, hogy az idei évre befejezték, és mivel a frankó időbe bőrig is áztak, így hazajöttek. Örültünk, hogy ma már itthon van apa és akkor kényelmesen elintézhetünk minden.. hát nem így lett.
Szóval tegnap délután befutott mama is. Szépen játszani nem sikerült.. fel voltam pörögve ezerrel, kiabáltam, ugráltam, nyúztam mamát, ami miatt persze köhögtem szépen.. :(
Anyáék így kettesben mentek Maját megnézni, de valami olyasmit magyaráztak, hogy most a szívhangját is meg fogja a doktorbácsi hallgatni és az sokáig tart ezért maradok itthon. De valóban több mint 1 óra múlva jöttek csak meg. Jelentjük minden rendben. :)
Apa gyorsan megfürdetett aztán elvitte mamát haza.
Na itt kezdődtek a gondok... Az autó nem akart elindulni visszafele.. :( Valami letiltott benne.. A végeredmény az lett,hogy keresztapu segítségével bevontatták Vácra a szervíz elé és apát pedig keresztapu hazahozta.
És hát mivel reggel ma jelenésünk volt a gégész bácsinál a kórházban kölcsönkaptuk keresztapu autóját miután ő elment dolgozni.
A délelőtt így egy rohanás volt. Anya és én irány a kórház.. ahol a doktorbácsi megnézett ugyan, de okosat nem tudott mondani. Még valami köhögéscsillapítót mondott anyának meg köptetőt és ennyi... Közben apa leadta az autót, de első ránézésre senki nem tudta mi a baja... Mi pedig a kölcsön kocsival elindultunk bevásárolni, fenyőfát venni, tejcsiért a piacra.. szóval mindent elintézni a szakadó esőbe.. A végére anya és apa összefagyott. Én nem annyira mert az autóban ültem amikor csak lehetett.
Hazaérve már majdnem 11 óra volt így anya gyorsan csinált egy karfiollevest meg nekem paradicsomszószt,mert ebéd sem volt már a hűtőben. Mentem aludni is ebéd után ami ma közel fél óra lett,mert mikor köhögni kezdtem anya feljött,mert segíteni akart, de én meg felébredtem és közölte, hogy sokat aludtam és nem voltam hajlandó visszaludni... :s Hát anyu boldog volt.
Egy kicsit apával képeket nézegettünk,meguzsiztam és már indultunk is. Közben a jóhír az lett, hogy az autónkat megcsinálták. Valami központi biztosítékot kellett benne kicserélni.. reméljük valóban ennyi volt az össz gond... Így elmentünk az autóért, keresztapunak pedig elvittük az övékét. Anyát hazahoztuk, mi pedig apával elmentünk a sóterápiára.. Anya nagoyn örült, hogy ebben a vacak időben nem neki kell vezetnie, és most egy kicsit békében és csendben ülhet a lakásban.. már zsongott a feje a mai naptól.
Estére még játszunk kicsit apával aztán reméljük a csodát és a nyugodt éjszakát!
Holnap pedig disznóvágás. Már reggel 6-kor kelünk és irány a mamáék.. :)

5 megjegyzés:

Lori and Ruben írta...

Mi is halljuk, hogy otthon folyton csak esik:( De talán hó lesz a végére és még kifehéredik az a karácsony:)
Akkor már nincs több apamentes nap! Legalább lesz otthon segitség és anya tud majd többet pihenni.
Debi és Lori

Mia és Maja írta...

Jaj,Anya ,nagyon együtt érez Veled anya,nehéz lenne ezt mind végigcsinálni bárkinek,de főleg a te állapotodban nem könnyű...:s:(
Szerencse,hogy Apa is most már veletek van,így biztos minden könnyeben megy,többet tudsz majd pihizni,gyűjteni az energiát...;))
puszika!!!

Bea írta...

Jajj szegénykém,hát ez a vacak köhögés még mindig kínoz????
De jó lessz már lehet apázni!!!:)
Bencikusék

Bogár és Gerti írta...

Bolondok háza ide, bolondok háza oda... azért a jó hírek nem kerülnek el :)
Puszi

Melinda írta...

Ó, Ti sem unatkozok Kristóf barátom! Mi is járkálunk állandóan:) Úgy sajnáljuk, hogy az autóval így jártatok, de a lényeg, hogy sikerült megjavíttatni!!
Mesélj majd, milyen volt a disznóvágás, én még sosem láttam ilyet:)
Sok puszi Nektek!!!