2008. december 23., kedd

Karácsony előestéje



Lilikével szeretgettük egymást. A disznóölés napján készült mamáéknál ez a kép.

A tegnapi napot anyával kettesben töltöttük szinte,mert apának egész napos munkája volt. Reméljük tényleg úgy van ahogy mondta, hogy az idén utoljára. REggel együtt indultunk el, elvittük őt dolgozni mi pedig elmentünk a sószobába mesézni egyet. Most Pompom meséit néztem és Noddyt. Aztán visszamentünk, hogy apa hazavigyen bennünket,mert neki volt szüksége az autóra a nap hátralévő részében.Mi anyával pedig bementünk még a doktornénihez. Mert az éjszakáink már egy fokkal jobbak, de sajnos a köhögés nem múlt el még mindig... :( Napközben a hideg meg a rohangászás sem kedvez nekem, akkor is rámjön.. Sajnos a doktornéni sem volt most okos, akár csak a gégész, homeopátiás köhögéscsillapítót mondott még anyának és ennyi... Úgyhogy most várjuk a csodát.
A nap többi részében aludtam egy keveset, aztán pedig próbáltam magamat lefoglalni. Anya rendeztekedett, mosott, pihenni próbált.

Ma pedig már együtt ébredt a család, és egy kis közös lustizás után megreggeliztünk és nekikezdtünk a szoba kitakarításának és átrendezésének. Alaposan felporszívóztunk apával, átpakoltunk 1-2 bútort és megcsináltuk a fa helyét. Azért is voltunk ilyen alaposak, mert a fa lebontása után oda kerül majd Maja járókája, így az átrendezés egy időre véglegesnek mondható. Közben papa is befutott mikor végeztünk, hozott nekük fini disznósajtot amit vacsira mind be is faltunk, és a fényképezőgépet, hogy megörökíthessük a karácsonyt. :) Aztán már öltözni is kellett,mert apával mentünk az idei utolsó sóterápiára. Még két alkalom van a bérlet szerint, de azt majd csak jövőre fogjuk megejteni.
Anya addig itthon ebédet főzött, rendbetette a konyhát és pihent egy kicsit. Majdnem harangoztak mire hazaértünk, így már csak egy gyors ebéd fért bele és mentem is aludni. Sajnos ma a szokásosnál is konokabb és diktatórikusabb kedvemben voltam, és bármit mondtak anyáék, nekem a válaszom a "de" szóval kezdődött, amitől anya a nap végére már rettentő pipa lett, úgyhogy térdeltem is rendesen. Pedig ma még éjjel is aludtam, és a déli alvásom is másfél óra volt... :( Remélik a holnapi napom nem lesz ilyen...
Mikor felébredtem apa már itthon volt és hozta a fenyőfát is, amit a helyére állítottunk és lebontottuk róla a hálót,hogy szépen bemelegedjen és az ágai a helyükre kerüljenek, így holnap sokkal könnyebb lesz közösen feldíszíteni. Nagyon szép fát választottak anyáék, a délután folyamán többször is elmondtam, hogy nagyon szép.
Fél 5re mentünk Ica nénihez, aki megmutatta Maja szívhangját. Ma nagyon okos kislányként viselkedett -velem ellentétben aki ott sem bírtam magammal, rendesen elszomorítva ezzel anyát, apa pedig már nagyon dühös volt rám-. Maja viszont szépen rúgkapált egy kicsit, még csukalni is elkezdett, ficánkolt rendsen... így nem volt semmi gond. Anya vérnyomása is rendben. Mostmár csak jövőre mennek majd vizsgálatra, de akkor énrám ismét mama fog majd vigyázni.
Hazaérve nekem sajnos a büntetések sora jött, anya és apa rendezkedett egy kicsit még és összekészültek a vacsorához.
Megettük a fini disznósajtot közösen, de ma sajnos nálam a mese elmaradt és egyből fürdenem kellett menni.
Anya nagyon szomorú,mert annyira szeretne egy vidám, békés karácsonyt, de fél,hogy holnap is ezt a formámat fogom hozni.. :( KÉrjük az angyalkát az éjjel vigye el rólam ezt a parancsolós és hisztizős viselkedést... legalább csak az ünnepekre.

5 megjegyzés:

Bea írta...

Na hát mit olvasok,hogy rosszalkodsz?????:o
tessék jónak lenni mert anya és apa na meg MIa baba is szomorú lessz,és a jézuska sem hoz majd semmit.Reméljük az anygyalkák is olvassák a naplót és elviszik ez a rossz napot.:d

Ma csuklásos nap volt???MArcim is csuklott.:d

BOldog karácsonyt!!

Takács család(Bencikusék)

Gabi írta...

Kellemes ünnepeket kívánunk!
Szkokán fiúk

sedith írta...

Békés, meghitt Karácsonyt és sok sok egészséget, vidámságot kívánunk az Új esztendőre!
Puszi: Edith, Kriszta és Boróka

Melinda írta...

Jaj, Kristófom, tudod, nekem is volt ilyen időszakom, mint amilyen most van Neked és bizony az én anyukám is nagyon-nagyon szomorú volt és... tényleg félt a másnaptól, hogy akkor mennyire leszek rossz formában. Persze, most is vannak dolgaim, nem mondom:)))))
Képzeld el, hogy tegnap én is PomPomot néztem, 1.5 órán keresztül:)))) Na, ma reggel pedig fél hét óta mondom anyának, hogy hozzuk be a fát az erkélyről, szerintem kitartó vagyok, mert hajlik rá,bár apa dolgozik és csak 11-re ér haza (remélem, előbb) és akkor látunk neki díszíteni, de ha már bent van, lehet szimatolgatni:))
DRÁGA BARÁTOM ÉS KEDVES SZILVI ANYUÉK!

NAGYON BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK NEKTEK, TELJÉK JÓ HANGULATBAN EZ A NAPOTOK, LEGYEN OLYAN GYÖNYÖRŰ A KARÁCSONYOTOK, AMILYENNEK AZT MEGÁLMODTÁTOK!!!!!

Bogár és Gerti írta...

:-S Hát ha tőled elvitte a hisztit az angyal, akkor tuti itt tette le ;)
Lili milyen kis, apró törékenynek látszik melletted ;)
Puszi