2010. július 26., hétfő

Hosszú beszámoló "röviden"

Két hete már majdnem hogy nem jelentkeztünk. Ez a kánikula rendesen kifárasztott bennünket. 13-án kedden hamarabb ébredtünk a déli alvásból és egy kicsit hamarabb mentünk apáért a munkahelyre. Még ő az autó klímáját nézette meg, addig mi Lujzihoz és Lorihoz mentünk látogatóba és játszani egy nagyot. Társaságban azért a meleg is jobban elviselhető. Heni fini kakaóscsigával várt bennünket. Játszottunk bent a lakásban, majd mikor Lori aludni ment, és kint is hült picit az idő, kimentünk a társasház kertjébe ahol volt csúszda, homokozó, mászóka és ott töltöttük az időt. Buburékot fújtunk és labdázni is próbáltunk, de nagyon szeleburdi kedvemben voltam és mindenbe csak belekaptam.
Aznap este itt fent már elviselhetetlen volt a meleg, úgyhogy apa lehozta a matracomat az ágyból, és mind a 4-en a nappaliban töltöttük szenvedve az éjszakát. Reggelre hűlt le 29 fokra a szoba... :s
Másnap reggel pedig irány Kosd, mentünk mamáékat boldogítani.




Esténként segítettem mamának locsolni a virágokat. Apával felállítottuk a sátrat hátul a kert elején és több éjszaka is aludtunk benne kettesben. Az első éjszaka féltem a zajoktól és mikor 1kor felébredtem be kellett mennünk aludni. De a második éjjel ismét én akartam kint aludni és csak reggel ébredtem fel. Apa sajnos dolgozni járt, úgyhogy negyed 7kor kislisszolt mellőlem. De mamának már nem is kellett odafeküdnie helyette,mert akkorra én is felébredtem.







Napközben pedig amikor elviselhetetlen volt a meleg fürödtünk, minden formában. A felnőtteknek is éppen elegük volt a hőségből, úgyhogy még 5-en is belepréselődtünk a régi préskádba, hogy lehűtsük magunkat kicsit. JObb is volt abban hancúrozni,mint a kicsi felfújható medencében. De én bárhol jól éreztem magam. Homokoztunk, hintáztunk, bicikliztünk, motoroztunk és mivel keresztanyuék dolgoztak és Lilike is minden reggel jött és délután 4-ig mamáéknál volt a múlt héten, így együtt is nagyokat játszottunk. Teljesen összeszoktunk a végére, sokkal kevesebb volt a nyafogás mint a közös játék.
Szombaton (17-én) Keresztanyuék is csatlakoztak hozzánk délután és az éjszakát is ott töltötték. Aznap éjjel Lili és keresztapu aludtak kint sátorban, én bent Majával,mert anya és apa egy koncertre mentek Pestre. Mamáék nyerték a jegyeket a Margitszigetre. Anyáék nagyon jól érezték magukat.


Aztán vasárnap (18-án) megtartottuk a névnapokat és mama születésnapját is. FElköszöntöttük egymást Lilikével.



Kaptam sok szép mesekönyvet, egy Verdás alátétet, amin eszem mostmár...





Cd-t déditől, meg pénzt; tönkölybúza párnát mamától szuper mesekönyvekkel.



Ebédre fini marhapörkölt készült, mivel reggel esett az eső, így végül nem a bográcsban, de nagyon fini lett így is. Ebéd előtt pedig még mamát is felköszöntöttük. Sok fini süti is készült: zserbó, pogácsa, túrós-rácsos.


Délután megjöttek a vendégek is, Simák papa és Lacusék is felköszöntöttek és nagyon jót játszottunk kint az udvaron, mivel erre a napra kicsit lehült a levegő és elviselhetőbb lett az idő.






Pénteken és szombaton anya háromgyerekes lett hirtelen,mert megkezdődött a Váci Világi Vigalom, ahol mamáék árusítottak és mivel keresztanyuék is dolgoztak, így Lilike jött reggel. A meleg elől a lakásba menekültünk, és bár a reggel büntetéssel kezdődött de utána végre megértettük amit anyu kér, és szépen, jó kedvvel eljátszottunk odabent. Majd fél 11kor kivonultunk a kádba hűsölni. A déli alvás után pedgi már kint játszottunk a jó melegben és még fürödtünk egy nagyot.
Szombaton már szelesebb, hűvösebb idő jött, és mivel apa is a vigalomban volt saját teendői miatt, így mi is összeszedelődzkötünk,mert az eső nem esett és sütött a nap és lementünk utána.
Megnéztük az árusokat, kipróbáltam néhány játékot. Faragtam Béla bácsival, ettünk fini lángos..


Vasárnapra megjött a hidegfront. Egész nap be volt borulva és esett az eső. Anya tudta hogy így lesz, úgyhogy már szombat este pakolni kezdett. Délelőtt még mamáék is otthon voltak,mert az esőben nem indultak el. Játszottunk apa sok mesét olvasott, főleg az új mesekönyvemből. És mivel aznap volt KRISTÓF névnap, így anyáék is felköszöntöttek engem, akik előző hétvégén nem tették. Úgy gondolták a napján is hagy kapjak ajándékot. Majától is kaptam nagy puszit és ölelést. Anyáéktól pedig egy fürdőjátkot habszivacsból amivel mind a ketten jót játszottunk aznap este, és két szuper mesekönyvet. EGész nap azokat szorongattam a hónom alatt.


A déli alvás valami miatt siralmas lett.. azaz én aludtam amennyit szoktam, csak Maja alig. Így utána még uzsi előtt összeszedelődzködtünk és hazajöttünk. Itthon gyors porszívózásba, felmosásba kipakolásba kezdtünk. És mivel se kenyér, se tej nem volt itthon és az idő sem volt jó másra, így elmentünk a Tescoba. Ott összefutottunk apa unokahugával, kislányával és a szüleivel. EGy kicsit beszélgettünk, én ölelgettem Lilikét és beszéltem neki. Hazafele még a Lidl-be is beugrottunk aztán itthon már csak a vacsira, egy kis ruhapróbára volt idő és már várt is a fürdőszoba és az új játék amit élvezettel próbáltunk ki.
Az esti alvás is viszonylag hamar sikerült.


1 megjegyzés:

Bea írta...

Igen tartalmas két hetetek volt.Ez a fürdőzés nagyon tetszik.:)
Így utólag is Boldog Névnapot kívánunk neked!

Bencikusék